Vágólapra másolva!
Torghelle Sándor a szezon végéig az MTK labdarúgócsapatához szerződött, a Videotontól érkező egykori válogatott csatár kilenc év után tért vissza a Hidegkuti-stadionba. A klub hivatalos honlapja szerint az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. új tulajdonost kapott.

Újra az MTK-t erősíti Torghelle Sándor, a 31 éves egykori válogatott csatár - kilenc év után visszatérve - a szezon végéig írt alá a klubhoz. A támadó 2003-ban 22 mérkőzésen 9 gólt szerzett.

A klub hivatalos honlapja szerint a hónapokon át tartó tárgyalássorozat eredményeképpen az MTK labdarúgócsapatát működtető MTK Budapest Labdarúgó Zrt valamennyi, a társaság által kibocsátott, összesen 749 030 000 forint névértékű részvényét megvásárolta illetve megvásárlására előszerződést kötött a magyar befektetők által létrehozott Blue & White Befektetői Csoport.

A tavaly nyáron 5 millió fontos tőkével alapított B&W Investment tulajdonosa az 1990-ben alapított AVP Svéd-Magyar Videó- és Filmgyártó Kft., amelynek a főtevékenysége a film-, video-, televízióműsor-gyártás. A tulajdonos Deutsch Péter (Deutsch Tamás testvére) és - tavaly május óta - Deutsch Judit. A cég 2010 és 2012 között megtízszerezte a bevételét, tavalyelőtt 1,6 milliós bevétel mellett 684 ezres adózott eredményt csinált.

"Az új tulajdonos alapvető célja a klub hagyományaihoz méltó eredményesség eléréséhez szükséges feltételek biztosítása. Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. új tulajdonosa építeni kíván az MTK évszázados hagyományaira, a labdarúgó klub iskolateremtő és kiemelkedően eredményes utánpótlás nevelő munkájára valamint a sportvállalkozás eddigi üzleti tapasztalataira és sikereire" - áll a klub által kiadott közleményben.

Garami József edző 2014. június 30-án lejáró szerződését 2015. június 30-ig meghosszabbították, a klubigazgatói feladatokat a társaság eddigi vezérigazgató-klubigazgatója, Domonyai Laszló látja el.