Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök és Puskás Ferenc özvegye együtt leplezték le a Panathinaikosz stadionjában Puskás Ferenc emléktábláját. Az ünnepség után az 55-szörös válogatott Sallai Sándor unokaöccse, Sallai Roland félpályás gólt szerzett a Puskás Akadémia–Panathinaikosz U17-es meccsen.

A találkozó előtt Orbán Viktor ünnepi beszédében kiemelte, hogy a magyarok együtt éreznek a görögökkel a válság miatt, majd a kormányfő Puskás Ferencet méltatta, akinek a vezetésével a Panathinaikosz 1971-ben BEK-döntőbe jutott. A Wembleyben ugyan 2-0-ra kikapott az Ajaxtól, azóta is ez a görög klubfutball legnagyobb sikere.

"Sztárok jönnek, sztárok mennek. A kérdés csak az, hogy Puskás Ferenc miért nem tűnt el úgy, mint oly sok sztár, miért ragyogott tovább a többinél. Én, aki ismerhettem őt, biztos vagyok abban, hogy nem a tehetsége miatt. Nem azok szoktak ugyanis mély nyomot hagyni a másik emberben, akik tehetségesek. Sokkal inkább azokra emlékeznek sokáig, akik szeretik a többi embert, és hajlandóak értük tenni. Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket" – mondta a miniszterelnök.

Ezek után Orbán Viktor köszönetet mondott a görögök azért, hogy befogadták Puskás Ferencet. "Köszönöm, hogy befogadták akkor, amikor a saját hazája nem fogadta be. Akármilyen nagy sztár is volt, a kommunizmusban a saját hazája nem fogadta be, de itt, önöknél otthon lehetett."

Fotó: Pfla.hu/Takács József

Arról is beszélt a kormányfő, hogy a Puskás Ferenc Akadémiát akkor alapította meg, amikor ellenzékben volt, így több ideje maradt a futballra. "Öcsi bácsi és a felesége adta meg az engedélyt, hogy az akadémia Puskás nevét viselje. Volt egy mondata, amely úgy hangzott: tanítsátok focizni a gyerekeket. Igaza volt, mert azt életben két fontos dolog van, amit meg kell tanulni, amiben a foci segít. Az egyik: hogyan győzz le másokat, míg a másik, hogyan fogadd felemelt fejjel a vereséget. Ennél jobb iránytűt nem adhatnánk a gyerekeinknek" – zárta beszédét a miniszterelnök.

Az ünnepség során a pályán megjelentek a BEK-döntős Panathinaikosz egykori tagjai, akiknek Orbán Viktor és Iliasz Mihalariasz, a Panathinaikosz elnöke emlékérmet adott át. A VIP-lelátó mögötti emléktáblát Orbán Viktor és Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony közösen leplezték le.

Este a Panathinaikosz és a Puskás Akadémia U17-es csapatai megmérkőztek egymással mintegy háromezer néző előtt. A 10. percben Sallai Roland félpályás gólt szerzett, majd Damásdi Alex is betalált 10 méterről. A Pana büntetőből szépített, és emberelőnybe került, a vége 2-1 lett a magyarok javára.