Vágólapra másolva!
Bernd Storck, a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatója vette át a júniusi világbajnokságra készülő U20-as válogatott irányítását.

Az MLSZ hétfői közleménye szerint Mészöly Géza decemberi távozását követően az edzőképzés igazgatója, Szalai László vette át a gárda felkészítését, ám utóbbi már akkor jelezte, ez jelentős többletfeladatot jelent számára, és kockázatokat rejt magában a két feladat egyidejű ellátása.

Ezzel együtt az MLSZ vezetésének kérésére, Szalai László kezdte meg a csapat felkészítését azzal, hogy az érintettek minél előbb végleges és megnyugtató megoldást keresnek.

Bernd Storck, az MLSZ sportigazgatója Fotó: Bielik István - Origo


A magyar válogatott New Plymouth városában játssza csoportmeccseit, elsőként június 1-én a Koreai Köztársaság ellen, majd három nappal később Brazíliával, végül június 7-én Afrika bajnokával.


Az MLSZ honlapja arról is beszámolt, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Mihalecz Istvánnal, az U16-os válogatott szövetségi edzőjével, mivel utóbbi, illetve Bernd Storck úgy ítélte meg, hogy kettejük szakmai filozófiája oly mértékben eltérő, amely nem teszi lehetővé a hosszú távú, hatékony közös munkát.