Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége elutasította a Nyíregyháza és a Pécs kérelmét, és mindkét klub esetében helybenhagyta a másodfokú licencadó bizottság döntését, mely szerint nem kapták meg az első osztályú induláshoz szükséges licencet.

Az MLSZ honlapján olvasható részletes beszámoló szerint egyedül a Nyíregyháza járult hozzá ahhoz, hogy a licenckérelemmel kapcsolatos dokumentumokat nyilvánosságra hozzák. A szövetség szerint "nem meglepő, sőt kifejezetten sokatmondó, hogy a Pécs, a Kecskemét és a Pápa nem járult hozzá ahhoz, hogy a közvélemény megismerhesse a teljes igazságot".

Török Gábor, az MLSZ elnökségi tagja a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, jobb lenne, ha nyilvánosságra kerülne, miért nem kaptak az érintettek licencet, mert akkor a szurkolók tisztábban látnának, és nem a szövetséget, hanem saját klubjukat vagy azok vezetőit hibáztatnák.

2010 óta tartozott a Nyíregyháza

A Nyíregyháza vesztét az okozta, hogy még 2010-ből tartozott egy korábbi brazil légiósának, aki a FIFA-hoz fordult, a nemzetközi szövetség pedig arra utasította a magyar klubot, hogy 2014 szeptemberéig fizesse ki a játékost. A Nyíregyháza ennek nem tett eleget, és a legkésőbbi határidőt, 2015. március 31-et sem tartotta be, csak májusban rendezte a tartozást.

Márpedig a klublicenc-szabályzat szerint a licenc kérelmezőjének előző év december 31-én nem lehet lejárt tartozása, illetve ha van, akkor a szabályok szerint arról nyilatkoznia kell, és legkésőbb március 31-ig dokumentáltan rendeznie kell a tartozást.

Török azt mondta, nincs olyan, hogy fél licenc, valaki megfelel a szabályoknak, vagy nem, és úgy érzi, itthon megszokták a klubok, hogy mindig voltak korábban kiskapuk.

A következő szezonra öt klub nem kapott licencet, a Quaestor-ügy miatt bajba került Győr nem is fellebbezett a döntés ellen. A Nyíregyháza, a Pécs, a Kecskemét és a Pápa kérelmét elutasították. Mind az öt csapat az NB III-ban indulhat a következő szezonban.