Vágólapra másolva!
A korábbi válogatott labdarúgó, Urbán Flórián saját Facebook-oldalán keményen nekiesett Bernd Storck szövetségi kapitánynak. Azt írta, kinyílt a bicska a zsebében, amikor kihagyta Böde Dánielt, és helyette a „zselés fejű piperkőcöt erőlteti”, az pedig végképp kiverte a biztosítékot nála, hogy a magyar kapitány a döntetlennel is megelégedne Románia ellen.

"Tisztelt Storck Úr!

Na most már elég! Ezt már nem hagyom szó nélkül! Nem foglalkoztam magával, amikor bevonult az országunkba, elfoglalta a magyar utánpótlás-válogatottak irányítását, kirugdosta a magyar edzőket (köztük az edzőképzés vezetőjét), átvette az U20-as csapatot, kiment Új-Zélandra, mert ott még nem járt, aztán nulla eredmény!

Az sem nagyon érdekelt, amikor kineveztette magát szövetségi kapitánynak! Milyen alapon? Az eredményei alapján biztosan nem! Azért, mert a Dárdai jó haverja? Akkor én is lehettem volna, mert én sem vagyok rosszban a Palival! Akkor viszont már kezdett kinyílni a bicska a zsebemben, amikor kihagyta Bödét a keretből!

Urbán Flórián Forrás: MTI/Beliczay László

Az egyetlen csatárunk, aki nem szart volna be a román védőktől, ha nyakon rúgják, ráadásul vezeti a góllövőlistát! Helyette a két zselés fejű piperkőcöt erőlteti (és nem a Nikolicsra gondolok). De még ez is legyen a maga baja!

Na, de az már kiverte a biztosítékot, amikor azt olvasom, hogy aláírná a döntetlent?! Tudja maga, hogy melyik ország szövetségi kapitánya? Tudja maga, hogy ez a mérkőzés mit jelent a magyar szurkolóknak és a nemzetnek? Ha tudná, nem mondana ilyet, még ha a lelke mélyén ezt is gondolja! Én nagyon sok sikert kívánok önnek a ma esti mérkőzéshez, hogy nyerjen a csapat úgy, ahogy azt maga elgondolta, és szerezzen örömet a magyar embereknek!

De ha az ön mentalitásával nem sikerül nyerni, akkor a Keletiből induló vagonok egyikében szorítson magának helyet, és térjen haza...” – olvasható a korábbi 40-szeres válogatott Urbán Flórián Facebook-oldalán.

Urbán keményen fogalmazott Forrás: Facebook