Vágólapra másolva!
Az első félidóben nagyon gyengén futballozó magyar válogatott a szünet után magára talált, és az északír kapus hibáját kihasználó Guzmics góljával vezetéshez jutott, majd emberelőnybe is került. A hazaiak aztán a 93. percben egyenlíteni tudtak, így Bernd Storck csapata nem tudott közelebb kerülni az Eb-selejtezős F csoport első két helyezettjéhez.

Összeállítás, percről percre

"Idegenben kell elérni azt a bravúrt, hogy több győzelmet szerzünk, és akkor a most elveszített három pontot vissza tudjuk szerezni" - nyilatkozta Pintér Attila, miután a magyar válogatott 1-0-s vezetésről 2-1-re kikapott az Eb-selejtezősorozat első fordulójában, még egy éve. És milyen igaza volt, a recept tényleg ez lehetett volna,

a csapatunknak ráadásul Pintér távozásával sikerült is magára találnia.

Dárdai Pál vezetésével szorgosan gyűjtögettük a pontokat, majd jött Bernd Storck, aki a románok ellen döntetlenre számított (a vége 0-0 lett), majd ki merte jelenteni, hogy csak egy belfasti győzelemmel lehet esélyünk a második hely elérésére.

Az északírek viszont arra készültek, hogy a magyarok legyőzésével kijutnak az Eb-re, pedig Budapesten még olyanokat mondtak a szurkolóik, mint hogy

Azóta a csoport állása szürreálissá vált, hiszen a hétfői meccs előtt az élen Észak-Írország állt, az utolsó helyen pedig a 12 éve Eb-aranyat nyert görögök szerénykedtek. A FIFA-ranglistán 37. magyarok a hazaiakat négy hellyel megelőzik, ráadásul a Transfermarkt.de szerint a miénk az értékesebb csapat: az északír focisták összértéke 16,14 millió font, a magyaroké 22,94 millió.

Storck bátran a kezdőbe tette az U20-as vb-n is kipróbált Kalmár Zsoltot (jobbra) Forrás: MTI/Illyés Tibor

A románok elleni félsikerű meccshez képest változtatott Storck, részben kényszerből. Tőzsér Dániel sárga lapjai, Juhász Roland sérülése miatt nem szerepelhetett, visszatért viszont az eltiltásából Gera Zoltán, Nikolics Nemanja helyett pedig Németh Krisztián került be a kezdőbe. A legnagyobb meglepetést Kalmár Zsolt bevetése jelentette, ő Storck irányítása alatt játszott az új-zélandi U20-as vb-n is.

Meglepő, hogy Pintér Attila kezdőcsapatából csak Dzsudzsák maradt hírmondónak - Gera akkor sérült volt.

A Windsor Parkban eszméletlen hangulat fogadta a feleket, az északír drukkerek úgy jöttek ki a stadionba, hogy ma ők egy Eb-résztvevő csapatot fognak ünnepelni. A 4-5-1-es felállásban futballozó hazaiak az elvárásoknak megfelelően nagyon pörögtek már az elején is, kétszer is veszélyesen tekerték be jobbról a labdát.

Az első kapu környéke felé tartó lövés azonban a magyaroké volt, Dzsudzsák 24-ről lőtt, két méterrel mellé - a próbálkozás után elnézést kért a társaktól. A 6. percben már nyugodt lehetett Guzmics is, aztán mégis gondolkodás nélkül mentett egyszer szögletre, ez mondjuk belefért.

O'Neill kapitány letámadással küldte fel az övéit, ez nem nagyon tetszett a mieinknek,

ezért jórészt a magyar térfélen folyt a játék az első 15 percben. Ekkor tájt záporoztak a beívelések, Guzmicsnak volt egy jó mentése az ötösnél, Németh Krisztián kétszer is feleslegesen méltatlankodott, Lafferty pedig egy Guzmics elleni keménykedés után kapott sárgát.

Guzmicson most is nagyon látszott a bizonyítási vágy, Laffertyt például - talán az előző rácsúszás miatt - kilökte az oldalvonalon kívülre, kapott is egy sárgát érte. Fájó volt látni, hogy egyfolytában a magyar térfélen folyik a játék, ráadásul

a Storck-focisták egyetlen párharcot sem tudtak az első fél órában nyerni.

A 33. percben legalább annak örülhettünk, hogy egy "dupla les" végén Németh a kapusba lőtte a labdát. Jel volt ez, hogy eljuthatunk az ötödik kalapból csoportelsővé lett ellenfél kapujáig.

Az embernek olyan érzése volt, mintha minden északír 20 centivel magasabb lenne a magyar focistáknál. Rendre ők nyerték a párharcokat, és mindig hosszabb volt a lábuk, nagyobb volt az ugrásuk.

A félidő utolsó 10 percére kissé változott a helyzet, már magyar támadásocskák is voltak, de a pontosság, a koncentráció mindig kevés volt ahhoz, hogy kidolgozott helyzetig juthassunk. Németh legalább lőni tudott, a 42. percben 20 méterről lőtt laposan, elég gyengén mellé.

Az első félidő alapján sajnos nagyon is érezni lehetett a különbséget Dárdai Pál és Bernd Storck csapata között, a magyarokból hiányzott az a lelkesedés és önbizalom, amit a Herthához láncolt edző beléjük tudott szuggerálni.

A szünetben valami történhetett, mert a magyar válogatott jóval támadóbb felfogásban folytatta a játékot.

Az 50. percben Gerának volt egy csúsztatott fejese, amely azért jócskán elkerülte a kaput, majd Szalai is fejjel próbálkozott, Dzsudzsák pedig Szalait találta telibe távolról.

Pillanatkép a 94. percből Forrás: MTI/Illyés Tibor

Dzsudzsák Robben-szerű szerepeltetése a jobbszélen korántsem bizonyult telitalálatnak, nem érezte magát otthon a pálya ezen részén a csapatkapitány, igaz, az északír kapitány azt mondta, őket megzavarta ez a döntés.

A játék képe teljesen megváltozott a második félidőre, a magyarok többet birtokolták a labdát a hazaiaknál, a játék sokkal inkább az északír térfélen folyt.

Az északírek mindenhonnan íveltek, Király is kapott egy lövést 30-ról, de ezzel a fegyverrel nem tudtak zavart okozni. Volt viszont Kalmárnak Csikar-szögből egy parádés szabadrúgása, a kapus csak bravúrral tudott hárítani.

A 74. percben aztán olyan történt, amire az első félidőben talán csak a legoptimistábbak gondolhattak, vezetést szerzett a magyar csapat.

Dzsudzsák szélről végzett el szabadrúgást, McGovern kezéből kipattant a labda, az ott ólálkodó Guzmics pedig közelről bepofozta.

A védő örülhet, hiszen két éve az ő hibája után szerzett vezetést Románia Bukarestben, utána nem is volt tagja a csapatnak egészen múlt péntekig.

A 81. percben aztán azt hihettük, hogy végképp eldőlt a meccs, hiszen Kalmárt Baird felrúgta, majd reklamált is, ezért - két sárgával - kiállították.

Pár percig ekkor a foci-Eb-n érezhettünk magunkat, hiszen egy pontra kerülhettünk volna a román-északír duó mögé, és jó esély lett volna a legjobb harmadikként kijutni Franciaországba.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

De sajnos nem dőlt el a meccs, a bíró öt percet hosszabbított. Hazai szöglet után McGinn távoli löketét a 93. percben Király csak kiütni tudta maga elé, az érkező Lafferty pedig nem hibázott.

Míg Dárdai Pállal a magyar csapat a legvégén szerzett gólokkal szerezte a legtöbb pontot, most a végén buktunk el kettőt is. Ez lehet a vesztünk, igaz, a pótselejtező azért már biztosan megvan.