Vágólapra másolva!
Szombat délután kiderül, milyen ellenfelekkel találkozik a magyar futballválogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon. A magyar csapat a harmadik kalapból várja a sorsolást, azaz lesz egy papíron gyengébb ellenfele is, de ahogy korábban is mondtuk, nekünk érdemes mindig szerénynek maradnunk. 

A Palais des Congrés de Parisban esedékes sorsoláson a sorozat történetében először 24 válogatott képviselői rágják a körmüket, és ott lesz az is, akinek a kisebb futballországok (például mi) köszönhetik, hogy egyáltalán érdekeltek a sorsoláson. Michel Platini UEFA-elnököt ugyan mindenféle labdarúgáshoz kapcsolatos tevékenységtől eltiltották a FIFA-botrány kapcsán, de Párizsban jelen lesz az eseményen.

Vegyük át gyorsan még egyszer, hogy került oda sokat próbált válogatottunk, milyen esélyekkel várjuk a sorsolást, és kik ellen lehet esélyünk akár a továbbjutásra is.

Hogy kerülünk oda?

A magyar válogatott kijutásához több tényező kedvező együttállására is szükség volt amellett, hogy Dárdai Pál, majd Bernd Storck a lehetőségeikhez képest kiváló csapatot raktak össze. A magyar csapat, amely még Pintér Attilával kezdte meg a sorozatot,

nagy bravúrt nem mutatott be a sorozatban,

de Görögország és Románia gyengélkedésének, valamint néhány megfelelő eredményt hozó jobb teljesítményének köszönhetően sokáig egyenes ági kijutásra állt, de végül pótselejtezőre kényszerült.

Bernd Storck végül elég jó kis csapatot rakott össze Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mivel Dárdai Pált visszarendelte a Hertha, átmenetileg Bernd Storck vette át a csapatunk irányítását, majd mikor Dárdai bámulatosan kezdett a berlinieknél, az MLSZ véglegesítette a német szakembert, aki azóta saját stábot is hozott a válogatotthoz. Végül minden döntését igazolta, hogy az előzetesen esélyesebbnek vélt Norvégiát imponáló magabiztossággal, kettős győzelemmel ütöttük ki a pótselejtezőben.

Mivel több meglepetéscsapat is kijutott a tornára, Magyarország némi szerencsével elkerült az erősorrendet jelentő kalapok közül az utolsóból, és

a harmadikból várja a sorsolást.

Ehhez kellett Észak-Írország, Albánia, Izland és Wales kijutása mellett az is, hogy a pótselejtezőn elhasaljon az előttünk jegyzet Bosznia-Hercegovina, így kerültünk a legjobb negyedik kalapos helyről a legrosszabb harmadik kalaposéra.

A kalapok nem valós erősorrendet jelentenek

A harmadik kalapba kerülésünk azt jelenti, hogy a csoportunkba kerül egy nálunk alacsonyabban jegyzet csapat (Törökország, Észak-Írország, Wales, Albánia, Izland és Írország közül valamelyik), és mivel a négy legjobb csoportharmadik is továbbjut, akár még a továbbjutásról is álmodozhatunk.

Ugyanakkor az ilyen kiemelési sorrend nem jelent feltétlenül erősorrendet is, a mögöttünk jegyzet csapatok közül több ellen még csak esélyesnek sem mondható a magyar csapat, maximum nem esélytelen. Erről árulkodik a Guardian elemzése is,

az angol lap szerint Magyarország a 24 csapatos mezőny 22. helyén áll

(a „masszívan középszerű” románokat és a „többiek bénázásában bízó” albánokat előzzük meg).

A románokkal szívesebben játszanának, mint velünk. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A mieinkről azt írja a Guardian, bár eufórikus hangulatot generált a kijutásunk, azért mindenki tisztában van vele, hogy messze vagyunk a legjobbaktól. „Bernd Storck azért elég szervezett kis csapatot rakott össze, Dzsudzsák Balázstól és Kleinheisler Lászlótól pedig mindig számítani lehet valami váratlanra” – írja a mértékadó brit lap. Úgy legyen.

Érdekesség egyébként, hogy a harmadik kalapból már nagyon kevesen akarják a magyarokat, a románokkal sokkal szívesebben játszanának.

Hogy zajlik maga a sorsolás?

Ahogy szokott: kínosan semmitmondó beszélgetések után a meghívott vendégek (Ruud Gullit, Bixente Lizarazu, Oliver Bierhoff, Angelos Charisteas, Antonín Panenka, David Trezeguet és Vicente del Bosque) valamelyike kihúzza az országok neveit tartalmazó golyókat a kalapokat jelképező urnákból. Kivéve a franciákat, ők biztosan az A csoportba kerülnek az első kalapból.

Gera és Dzsudzsák a finnek elleni (győztes) gólunkat ünneplik Forrás: MTI/Illyés Tibor

Egy friss tanulmány egyébként arra hívja fel a figyelmet, hogy a létszámbővítés miatt igazságtalanná válik a torna lebonyolítása, mert az A csoportba kerülő csapatoknak sokkal könnyebb útjuk lehet a döntőig, mint például a D, E és F csoport tagjainak. [via]

Az obligát találgatás

Nyilvánvalóan létezik olyan sorsolás, amivel akár a továbbjutásban is reménykedhetünk, és olyan is, amikor már a pontszerzés is bravúrnak tűnhet. Mi is írtunk ilyet nemrég, lett is belőle nagy vita a kommentek alatt (sőt, a szerkesztőségben is). Ha van kedve, az UEFA csinált önnek egy sorsolásszimulátort, kattintgasson kedvére, remek móka.

Az első kalapból eleve igen nehéz választani, talán Portugália és Anglia gyengébb kicsit a többi csapatnál, de egy Európa-bajnoki csoportmeccsen azért egyik ellen sem lennénk esélyesek. Belgium talán a legizgalmasabb válogatott az egész mezőnyben, a spanyolok címvédők, a németek világbajnokok, a franciák meg házigazdák. Tessék választani.

Szavazzon!

Ki jöjjön az első kalapból?

A második kalapból érkező ellenféllel szembeni eredményünk döntheti el, továbbjutunk-e a csoportunkból. Az olaszokat, a horvátokat mindenképpen el kellene kerülni, de az ukránok és az oroszok ellen sem lenne sok esélyünk. Maradnak a selejtezőben kiválóan teljesítő osztrákok és az albán kommandóval kiegészített svájciak. Talán utóbbiakkal szoros meccset tudnánk játszani.

Szavazzon!

A második kalapból?

A negyedik kalapból sem mindegy, melyik ellenféllel találkozik Magyarország, hiszen ahogy fent is említettük, itt is vannak a miénknél jobb csapatok. Az íreket és izlandot nem szeretnénk, Albánia nem kapott gólt idegenbeli selejtezőin (!), míg a törököknek csak a közelmúltjuk erős, Wales egyemberes csapat, az északíreket pedig csak a mázlijuk mentette meg ellenünk a duplavereségtől. Itt nem nehéz dönteni.

Szavazzon!

Hát a negyedikből?

A sorsolás 18 órakor kezdődik, de az Origón már jóval korábban élő közvetítést indítunk, amiben megszólalnak szakértőink, reményeink szerint játékosok és stábtagok is, és természetesen a sorsolás után azonnal elemzéssel jelentkezünk az ellenfelekről.

Érdemes lesz velünk tartani, várjuk önöket délután!