Legyen horvát-magyar elődöntő a foci-Eb-n!

Magyarország - Horvátország barátságos labdarúgó mérkőzés, Budapest, 2016.03.26.
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott remek hangulatú mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el az Európa-klasszisokkal felálló horvát csapat ellen, köszönhetően a jobb második félidei játéknak és Dzsudzsák Balázs szép szabadrúgásgóljának. Gera Zoltán szerint van miért optimistának lenni, hiszen nem biztos, hogy az Eb csoportkörében a horvátoknál erősebb csapat ellen fogunk játszani a csoportmérkőzések során.
Vágólapra másolva!

17 óra 44 perc, nemsokára kezdődik a magyar–horvát. A stadionban már óriási a hangulat, kinn viszont bosszús nézők várják, hogy beléphessenek a Groupama Arénába. „Azon gondolkodunk, hogyan lehetne felgyorsítani ezt a dolgot. Hirtelen felindulásból most azt mondom,

– panaszkodik a Miskolcról negyedmagával érkezett drukker, Lakatos János. Az MLSZ a mérkőzés előtt megkért minden szurkolót, hogy hozza magával a személyigazolványát, mert csak azt engedik be, aki igazolni tudja magát (a horvát szövetség elnöke, Davor Suker majdnem ennek a szabálynak az áldozata lett). Éppen ezért a beléptetés roppant lassan zajlott, szinte annyian vártak a belépésre negyedórával a meccs előtt, mint egy teljes NB I-es forduló össznézőszáma. „Azt szeretnék, hogy minden hazai bajnokin 15 ezren legyenek. Ezek szerint az a cél, hogy minden meccs előtt másfél órát álljunk sorba?” – szívott egyet a cigijéből egy másik, nem éppen türelmesnek tűnő miskolci drukker.

Akik időben bejutottak, a hangulatra nem panaszkodhattak Fotó: Marton Szilvia - Origo

Aztán a várakozáson csak túltették magukat a szurkolók, hiszen a kezdés perceiben arról beszéltek, hogy

az se baj, ha 3-0-ra kikapunk a horvátoktól,

a lényeg, hogy kijutott a csapat az Eb-re, és van egy olyan jó edzőnk, mint Bernd Storck. „Dárdai Pál távozása után eleinte azt hittem, nem lesz sikeres, és az sem tetszett, hogy baráti alapon nevezték ki. Aztán pozitívan csalódtam, mert remek csapatot hozott össze, az tetszett a legjobban, hogy bátran nyúlt a fiatalokhoz, és nem csak Kleinheislerre gondolok. Ne feledjük, Franciaországban egy győzelem is elég lehet a továbbjutáshoz” – magyarázza piros-fehér-zöld sállal a nyakában az egyetemista Markó György.

Feltűnt aztán egy horvát csoport, megkérnek minket, hogy készítsünk róluk egy fotót, cserébe a véleményüket kérjük. „Nagyon szeretem a magyarokat, Osijekben élünk, közel a határhoz” – gesztikulál sörrel a kezében Sven.

Remek napunk volt, most jön a meccs, aztán pedig meghódítjuk a várost” – mosolyodik el a fiatal drukker. A meccsre rátérve azt mondja, nagyon fog drukkolni a magyaroknak az Eb-n. „Azt kívánom, legyen horvát–magyar elődöntő a foci-Eb-n. Na jó, maradjunk realisták, találkozzunk a negyeddöntőben” – kacsintott egyet a – magyar szempontból mindenképpen – optimista fanatikus.

Végig vidáman drukkoltak a horvátok Fotó: Marton Szilvia - Origo

Magyar focistát nem ismer névről, társa, barátja, Stipe viszont rávágja, hogy ő bizony tudja, ki az a Király Gábor. „ A Bundesligában véd, ugye?” Nemleges válaszunk után azért csak bebizonyítja, hogy nem keverte össze senkivel a magyar kapust (aki amúgy valóban megfordult a Herthában, az 1860 Münchenben és a Leverkusenben is), mondván, ő az, aki szürke pizsamában véd”.

A szürke pizsama most nem került elő,

Bernd Storck ugyanis azt mondta a meccs előtt, Király tudásával tisztában van, ezért most kipróbálja Dibusz Dénest és Bogdán Ádámot.

A Groupamában hihetetlen hangulat fogadta a feleket, Dzsudzsákék nem is feledkeztek meg arról, hogy a szurkolók is sokat tettek az Eb-ért. "Nélkületek nem sikerült volna a kijutás" – volt olvasható a focistáink által a pálya közepén tartott transzparensen.

Az első félidőben, ha nem is ennyivel, de jobbak voltak a horvátok Fotó: Marton Szilvia - Origo

Jegyzőkönyv, online közvetítés

A helyszínről azokat a pillanatokat volt a legnagyobb élmény nézni, amikor egy-egy figyelemre méltó jelenet után, a közönség hangosan, sok-sok többletjelentéssel reagált a pályán látottakra. Ilyen volt például Guzmics Richárd amolyan esernyőcsele. A ma már Lengyelországban légióskodó védő 2013-ban megjárta a poklok poklát, amikor a hibája után gólt kapott a válogatott, most viszont elmondhatja, hogy túljárt a Real Madrid ászának az eszén. A közönség óriási tapssal reagált.

Aztán figyeltük Priskint, aki megpróbálta azt, amit a norvégok ellen,

akkor álomgólt szerzett, most csúnyán mellé lőtt.

Kicsivel később nem jött össze neki egy labdaátvétel sem. Sebaj, majd az Eb-n.

A 29. percben Mandzukicnak sikerült lecsendesítenie a teljes lelátót. A góljánál a horvát szektorból óriási éljenzés hallatszott, a stadion többi részében síri csend honolt, ahogy az lenni szokott.

Dzsudzsák hamar megpróbált javítani, alig lőtt mellé távolról, a nézők már benn látták, és ennek hangot is adtak.

Storcknak nagyon nem tetszett valami, széttárta a karját. Talán Kleinheislerre gondolt, hogy hátha ma is megmenti őt a felfedezettje? A Werderbe igazolt tehetség rá is tüzelt keményen, a tetőtől talpig rózsaszín kapus, Lovre Kalinic bravúrral tudott csak hárítani. Modric viszont csúnyán mellé lőtt, a lelátó pedig mintha mosolygott volna ekkor.

0-1 oda, ennél azért több kell majd.

Csodálatos volt a hangulat Fotó: Marton Szilvia - Origo

A szünetben bepillantottunk a VIP-páholyba, feltűnt sok ismerős arc, úgymint Nyilasi Tibor ezüstcipős csatár, Torghelle Sándor egykori válogatott támadó, a volt Fradi-védő Szűcs Mihály, láttunk politikusokat is (Schiffer András, Vona Gábor, utóbbit a gyerekével), de ott volt Dzsudzsák ügynöke, Vörösbaranyi József és a Videoton klubtulajdonosa, Garancsi István is. A sort persze jó sokáig sorolhatnánk még, de inkább siettünk vissza, mert kezdődött a második félidő.

Kleinheisler továbbra is hihetetlenül bátor volt, távoli lövése után öklöznie kellett a kapusnak. Aztán újabb tapsot kapott, amikor Corlukától férfias küzdelem során majdnem elvette a labdát.

A nézők igenis díjazzák a küzdőszellemet is.

A szurkolók lelkesek voltak végig, talán a „Vesszen Trianon!” nem kellett volna.

Dzsudzsák óriási ünneplést csapott a társakkal és a szurkolókkal Fotó: Marton Szilvia - Origo

A magyaroktól szerencsére továbbra is láttunk szép megmozdulásokat, Fiola remek becsúszása után újabb vastaps, a másik oldalon Perisic bohózatba illő elcsúszása után kacagott a lelátó.

Aztán jött Perisic, aki 16 méterről alig csavart mellé – óriási sóhaj a nézőtérről –, szerencsénkre Dzsudzsák is kapott egy lehetőséget hasonló távolságról, miután Modricot remekül kicselezte, de Antolic letaglózta őt. És a csapatkapitányunk bevarrja, „hej, hej”, ugrál szinte egy emberként a közönség, Dzsudzsák pedig kiszalad a nézőkhöz, legszívesebben mindenkit egyenként megölelne.

Hajtós, küzdős, nézhető meccset vívtak a felek, focistáink pedig bebizonyították, hogy nem véletlenül jutottak ki az Eb-re,

van miért optimistának maradni.

Az első félidő még nem volt az igazi, a másodikban azonban Eb-szinten fociztak a mieink egy valóban minőségi ellenféllel szemben. Aztán hátha igaza lesz a horvát drukkernek, aki azt mondta, hogy a két válogatott össze fog kerülni a franciaországi torna kieséses szakaszában.

Fotó: Marton Szilvia - Origo

A Groupama Arénát jól ismerő Fradi-középpályás, Gera Zoltán szerint válogatottunk bátortalanul kezdte a mérkőzést, de később sikerült feljavulni. "Az első félidőben nem játszottunk jól, talán azért, mert túl nagy tiszteletet adtunk a horvátoknak. De a másodikban úgy jöttünk ki, hogy

bátrabban kértük el a labdát a védőktől, és szerintem ez volt a kulcsa a mérkőzésnek. Nagyon örülök, hogy egy ilyen csapat ellen egy jó második félidőt tudtunk játszani. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot annak tükrében, hogy az Eb-n nem biztos, hogy a horvátoknál erősebb csapat ellen fogunk játszani a csoportmérkőzések során. Úgy érzem, mindenképp önbizalmat kell, hogy adjon ez a meccs a számunkra."

Gera és Kleinheisler Fotó: Marton Szilvia - Origo

Gera hozzátette, a meccs egyáltalán nem volt barátságos, kemény párharcok és férfias küzdelem jellemezte a 90 percet. "A presztízs miatt egyik csapat sem szeretett volna kikapni, látszott, hogy a horvátok is komolyan vették a mérkőzést."

Az Origónak a találkozó legnagyobb tanulságáról ezt mondta:

gondolok itt Modricra, Kovacicra, akik egy az egyben képesek a váratlant meghúzni. Nagyon komoly csatáruk is van Mandzukic személyében. Ha úgy kezdjük a meccseket, mint ahogyan a második félidőben játszottunk, akkor sokkal jobb eredményeket érhetünk el a jövőben. Ez a célunk!"