Vágólapra másolva!
 

Az aranylabdás kapitány: Albert Flórián:
"Örömmel mondtam igent a felkérésre, és remélem, hogy az általam dirigált csapat, ha csak egy góllal is, de legyőzi majd Schumacheréket. Nagyon nehéz dolgom lesz, mert dúskálok sztárokban, nagy nevekben, így nem lesz könnyű kialakítani a kezdő tizenegyet."

A nagymester cséká: Lékó Péter
"Kölyökkoromban igazolt futballista voltam, s bevallom: 10 éves korom óta nem játszottam füves pályán. Ezért már holnaptól elkezdem az edzéseket, mégpedig egy szegedi nagypályás futballcsapattal fogok készülni. Mindig imádtam a labdarúgást, 14-15 éves koromig naponta több órát fociztam, s még most is gyakran űzön ezt a sportágat, igaz, nem nagypályán, aminek a méretei és a stoplis cipő kissé idegen a számomra. A világ legfiatalabb nagymestereként 10 évesen volt szerencsém találkozni a Bayern München focistáival, akik mind aláírtak egy mezt nekem, ami azóta is kinn van a szobám falán. Másik nagy élményem, amikor 1994-ben a River Plate futballistáival, köztük a legendás kapus Goicoecheával találkozhattam a csapat öltözőjében."

A kapuban: Csank János
Az egykori szövetségi kapitány, a Sopron jelenlegi vezetőedzője vállalta, hogy hosszú évek után először újra kapuskesztyűt húzzon. A markáns arcú trénernek egészen biztosan nehéz dolga lesz, ha útját akarja állni a rutinos focista hírében álló Schumacher, Alonso duónak no és a többi F1-es pilóta rohamának.

Egy szuper hálóőr: Szuper Levente:
A legismertebb magyar jégkorongozó első szóra örömmel vállalta a részvételt, és elmondta, számára mellékes, hogy ő lesz-e a kezdőkapus, vagy majd Csank Jánosra esik a választás. Az biztos, hogy mindketten egy-egy félidőt védenek majd. Szuper Levente hozzátette: sportrajongóként évek óta követi Schumacherék labdarúgó-fellépéseit, de soha nem gondolta volna, hogy egyszer lehetősége lesz ellenük pályára lépni.

Kettes mezben: Hajós András
"Örömmel mondtam igent a szervezők felkérésére, amivel nyilván el is dőlt, hogy veszít a magyar csapat. Nem vagyok egy futballvirtuóz, például szerdai csapattársam, Gál Csaba Boogie annak idején kétszer olyan jól focizott a gimnáziumban, mint én. A mezszámom a két gyermekemre való tekintettel kettes lesz. A rendezvény jótékony célja miatt örömmel vettem a meghívást, annak ellenére, hogy inkább a kosárlabdapályán vagyok otthon."

Hármassal: Bakács Tibor Settenkedő
"Mindenképpen ott leszek a meccsen, hiszen a futball nem áll távol tőlem. Korábban magam is játszottam, és most is szívesen teszem, bár nem élek sportos életmódot. A mezem M-es helyett XL-es lett, kíváncsi vagyok, hogy a technikai tudásom hogyan változott. Kabalából mindenesetre a hármas mezszámot kértem magamnak, mivel egykoron játékosként is mindig hármasban nyomtam. A meccsen a feleségem és a gyermekeim is szorítanak majd értem a lelátón."

10-es mezben: Détári Lajos
Az egykori világválogatott, a '80-90-es évek legelismertebb magyar labdarúgója Görögországból csak a mérkőzés kedvéért érkezik újra egy napra Budapestre. Détári pályafutása során számos gálán futballozott világsztárok ellen, és ezúttal is örömmel vállalta a szereplést. Az egykori remek játékmester elmondta: Michael Schumachert többször látta már játszani, és biztos benne, hogy labdarúgóként is szép karriert futott volna be a hétszeres F1-es világbajnok.

A legnagyobb munkabírással rendelkező: Rudolf Péter
A magyar színház- és mozilátógatók kedvence ezúttal nem kis bravúrt kíván véghez vinni. Rudolf Péter a mérkőzés napján is forgatni fog, mégpedig az Üvegtigris című nagy sikerű filmjének a folytatását. Ennek ellenére mindenképpen szeretne ott lenni a Puskás-stadionban, ahol saját bevallása szerint bárkivel szívesen focizna, nemhogy Schumiék ellen. Rudolf Péter úgy tervezi, hogy a forgatás befejezése után azonnal a stadionba száguld, ahol egy új szerepben csillogtathatja meg képességeit. Kevesen tudják, hogy a kiváló színész remekül bánik a labdával.

A középpálya tengelyében: Illés Béla
A pályára lépések számát tekintve Illés a magyar első osztály csúcstartója és a mai magyar mezőny egyik legtechnikásabb játékosa. A csak "legnagyobb királyként" emlegetett futballista a közeli bajnoki rajt ellenére is vállalta, hogy ott lesz a Puskás-stadionban, hiszen megtisztelőnek tartja a felkérést, és örömmel segíti a nemes célt szolgáló rendezvényt.

A nagy visszatérő: Lisztes Krisztián
Hosszú sérülése miatt a magyar közönség meglehetősen régen láthatta nemzetközi mérkőzésen Lisztes Krisztiánt, aki a MAI CASCO Futball Grand Prix keretében tér vissza a Puskás-stadionba. A szellemes megoldásairól és cselsorozatairól ismert középpályás egyébként nagy F1-rajongó.

A BL-hős csatárkettős: Zoran Kuntic és Goran Kopunovic
A gáláról nem hiányozhat az a két labdarúgó, aki tíz évvel ezelőtt a Bajnokok Ligájába lőtte a Ferencvárost. Zoran Kuntic és Goran Kopunovic úgy vélik, számukra a futball akkor is az öröm forrása volt és ma is az, ezért örömmel szórakoztatják majd a Puskás-stadionba kilátogatókat. Vélhetően mindketten a csatársorban kapnak majd helyet, de leszögezték: ezen a gálameccsen bármely poszton szívesen pályára lépnek.

A védelem tengelyében: Mészöly Géza
A magyar válogatott egykori védője, az Újpest csapatának jelenlegi szakvezetője lesz a hazai védelem irányítója. Mészöly Géza biztos benne, hogy a magyar All Star-csapat olyan összetételű gárda, amely nagyon nehéz feladat elé állítja majd a pilótákat. A jól fejelő védő szerint a magassági fölényre nem számítható Alonsóék gyorsasága lehet az a fegyver, ami viszont a magyar csapat tagjainak gondot okozhat.

A labdazsonglőr óriás: Carlos Perez
A szervezők nagy örömére a magyar csapatot öltöztető Puma megoldást talált arra, hogy a világ egyik legcsodálatosabb kézilabdázója, Carlos Perez megmutathassa, hogy lábbal is varázslatos dolgokra képes. A 2 méteres óriásnak 49-es futballcipőt kellett gyártani, hogy ott lehessen a pályán. Akik látták már a népszerű Charlie-t focizni, azok biztosak lehetnek abban, hogy nem csupán magassága miatt emelkedik majd ki a mezőnyből.

Tutti újra játszik: Eperjes Károly
A Kossuth-díjas színművész szereplése sokáig kérdéses volt, mivel jelenleg az Oscar-díjas Szabó István rendezésében készülő Rokonok című filmben játszik főszerepet. Eperjes a szerep miatt - Szabó István kérésére - 9-10 kilót is hízott az elmúlt hetekben, így saját elmondása szerint most nem tud gyorsan futni, sokat viszont szívesen, mégpedig a középpályán. Eperjes a mérkőzés napján is forgat, és eredeti szerződése kizárta volna a mérkőzésen történő szerepvállalást, de Szabó István engedélyezte számára a részvételt. Sőt a világhírű rendező el is kíséri a meccsre a színészt, aki főszereplője volt az emlékezetes 6:3, avagy játszd újra, Tutti című magyar filmnek.

A hivatásos futballrajongó: Farkasházy Tivadar
A népszerű humorista hosszú évek óta megrögzött futballrajongó, de sokan tudják róla, hogy nem csupán nézi, hanem űzi is a játékot. Saját bevallása szerint a gyorsasága ugyan megkopott, de küzdőképessége nem hagy majd kívánnivalót maga után. Egyelőre nem tudja, hogy hány percet bír majd, de abban biztos, hogy felszántja a pályát, és mindent megtesz a magyar csapat sikeréért.

A Megasztár: Gál Csaba "Boogie"
A Megasztár második részében feltűnt, közönségkedvenc srác nem tartja magát labdazsonglőrnek, de fontosnak tartja, hogy a jótékonysági rendezvény sikeréhez hozzájáruljon. Boogie a hátvédsorban kap majd helyet, és reméli, hogy egyszer egyszer azért megakasztja majd a pilóták támadásait.

Játék határok nélkül: Gundel Takács Gábor
Ezen az estén az ismert riporter és műsorvezető nem mindennapi feladatot kap, hiszen ő konferálja majd az eseményt a Puskás-stadionban, így egészen biztosan előfordul majd az a kuriózumértékű eset is, hogy önmaga becserélését közli a nagyérdeművel. Gundel, aki sportriporterként kezdte pályafutását, rendszeresen sportol, így erőnléti gondjai biztosan nem lesznek, pusztán arra kell figyelnie, hogy a mikrofont ne vigye magával a pályára, illetve amíg játszik, addig megtalálja saját helyettesét a pálya szélén.

Kontroll alatt tartaná a pilótákat: Pindroch Csaba
A Valami Amerika és a Kontroll című filmek sztárja Eperjes Károlyhoz hasonlóan a Rokonok forgatásán dolgozik, és kora este is van egy jelenete Koltai Lajos kamerája előtt, de mindenképpen ott lesz a Puskás-stadionban. Nem kizárt, hogy csupán a második félidőben tud majd pályára lépni, de úgy véli, hogy a fáradó ellenfelek ellen, friss erővel akár még győzelemre is vezetheti a magyar csapatot.

Egy generáció példaképe: Varga Zoltán
"Ahogy elnézem nálam sokkal fiatalabb srácok lesznek a pályán, pláne a labdarúgó múlttal rendelkezők közül. Lisztes, Illés, Kuntic, Kopunovic és a többiek más korosztályt képviselnek, de remélem, hogy a játékommal örömet tudok okozni mindazoknak, akik a jótékony célú rendezvényre kilátogatnak a stadionba."

Legyorsulná az autóversenyzőket: Kóbor János
"A közelmúltban volt ugyan egy kisebb műtétem, de azóta már túl vagyok harminc koncerten és rendszeresen vitorlázok is, így szerintem nem lesz gondom. Korábban atletizáltam, és a gyorsaságommal szerintem most sincs problémám. Kíváncsi vagyok, hogy a futópárbajokat miként tudom majd megvívni. Nem lenne rossz legyorsulni egy-egy pilótát."

Aki a Real Madridnak is gólt lőtt: Ifj. Albert Flórián
"Nagyon jól esik, hogy meghívtak az eseményre, mindig szívesen segítek, ha jótékony célról van szó. Nagy öröm lesz együtt játszani egykori játékostársaimmal újra, az pedig külön élményt jelent majd, hogy igazi világsztárok lesznek az ellenfél csapatában. Egy apró sérülésem van, a térdem rakoncátlankodik, de ameddig bírom, ott leszek a pályán."

A pályán nem viccel: Nacsa Olivér
"Megszállottan szeretem a labdarúgást nézni és űzni is. Megtiszteltetés lesz egy ilyen csapatban pályán lenni, és a világ leghíresebb autóversenyzői ellen pályára lépni."