Vágólapra másolva!

Lékó lesz a futballvezér Schumiék ellen

Jövő szerdán 20.15-kor a Puskás Ferenc-stadionban kerül megrendezésre a Michael Schumacher nevével fémjelzett Forma-1-es válogatott - magyar All Star-válogatott jótékonysági találkozó, s hétfőn végre megismerkedhettünk a hazai sztárkeret felével. A vendéglátók csapatkapitánya a sakkozó Lékó Péter lesz, s biztosan labdába rúg majd Csank János, Détári Lajos, Rudolf Péter, Illés Béla, Lisztes Krisztián, a legendás Kuntic, Kopunovic csatárduó, valamint Mészöly Géza és Carlos Perez is.

Lékó Péter - feleségével karöltve - egyenesen a repülőtérről érkezett a Sugár Üzletközpontba, hiszen vasárnap fejeződött be a dortmundi sakktorna, amelyen a magyar nagymester - ezúttal kissé visszafogottabban szerepelve - a nyolcadik helyet szerezte meg. Lékó a már befizetett nyaralását szervezte át, hogy csatlakozhasson a futballgála keretéhez, és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Schumi ellen, ráadásul csapatkapitányként léphet pályára.

"Mindig is nagyra tartottam Michael Schumachert, a személyisége nagyon megfogott, s az is, hogy bármilyen jól ment neki, mindig a földön maradt, és tenni akar az emberekért. Többször láttam már focizni, egyszer például Roby Carlost is befűzte. Bevallom, hőn áhított vágyam volt, hogy pályára léphessek ellene" - mondta a nagyközönség számára is nyilvános sajtótájékoztatón Lékó Péter, majd rátért focis múltjára.

"Kölyökkoromban igazolt futballista voltam, s bevallom: 10 éves korom óta nem játszottam füves pályán. Ezért már holnaptól elkezdem az edzéseket, mégpedig egy szegedi nagypályás futballcsapattal fogok készülni. Mindig imádtam a labdarúgást, 14-15 éves koromig naponta több órát fociztam, s még most is gyakran űzön ezt a sportágat, igaz, nem nagypályán, aminek a méretei és a stoplis cipő kissé idegen a számomra. A világ legfiatalabb nagymestereként 10 évesen volt szerencsém találkozni a Bayern München focistáival, akik mind aláírtak egy mezt nekem, ami azóta is kinn van a szobám falán. Másik nagy élményem, amikor 1994-ben a River Plate futballistáival, köztük a legendás kapus Goicoecheával találkozhattam a csapat öltözőjében."

Fotó: Juha Pál [origo]

Lékó élménybeszámolóját követően a Schumi-csapatban pályára lépő Baumgartner Zsolt kért szót, aki jóval szűkszavúbban beszélt a gáláról - nem csoda, hiszen bármely pillanatban újra Forma-1-es pilóta lehet. Úgy hírlik ugyanis, hogy a szponzori pénzek kiapadása miatt veszélybe került Patrick Friesacher helye a Minardi-Cosworthnál, pilótánk pedig ugrásra készen áll. "Hangsúlyozom, csak megfelelő ajánlat esetén ülök újra autóba" - hűtötte le a kedélyeket Baumgartner, majd a felkészüléséről beszélt: "Én úgy gondolom, a rúgótechnikámon ennyi idő alatt már nem javíthatok, ezért csak az erőnléti edzésekre és a futásra fogok súlyt fektetni - a tatai edzőtáborban az öttusázókkal fogok készülni."