Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton vasárnap délután megnyerte wimbledoni teniszdöntőt a junior fiúk versenyében. A 13. helyen kiemelt magyar játékos két játszmában 6:4, 6:4-re verte az ausztrál Benjamin Mitchellt.

Az első szettben 2-2-ig mindkét játékos hozta az adogatását, ezt követően viszont mindketten elveszítették azt. Legközelebb 5-4-es Fucsovics-vezetésnél a selejtezőből a döntőig jutó Mitchell adogatásánál került a magyar játékos brék közelébe. Hosszú, idegtépő game végén ütötte be a hetedik bréklabdát, ami egyben az első szett megnyerését is jelentette.

A második játszmában egy gyors brékkel már 3-0-ra is vezetett Fucsovics, az ausztrál azonban szívósan küzdve visszajött a meccsbe, és 3-3-nál utolérte a magyar játékost. Innen ugyanúgy alakult a játszma, mint az előző: Fucsovics 5-4-es előnyénél adogathatott az ausztrál, de ezúttal már a meccsben maradás volt a tét. Nem is bírta elviselni a nyomást, az első meccslabdát hihetetlen szerencsével, sólyomszemet kikérve hárította, még a második támadást is visszavete, a harmadiknál azonban már nem volt visszaút, Fucsovics megnyerte a mérkőzést.

A junior fiúk között első ízben nyert magyar teniszező Wimbledonban, korábban 1948-ban Vad Dezső, a későbbi kitűnő sportújságíró jutott el a fináléig az angol nyílt bajnokság ifjúsági versenyében.

"A bajnokság során most először kicsit feszült voltam, pedig eddig a lezserség megtestesítője voltam. De itt most már óriási volt a tét, és ez nem csak a viselkedésemen, de néha a játékomon is meglátszott, bár a szerváim most is rengetegszer foghatatlannak bizonyultak, és biztosították a meccset" - nyilatkozta az MTI-nek Fucsovics. "Az alapvonalon az eddigieknél kicsit gyengébben ment, és bár ellenfelemet legutóbbi találkozónkon biztosan vertem, most sokkal erősebbnek, összeszedettebbnek és érthetően motiváltabbnak bizonyult. Hogy magamat vagy őt volt-e könnyebb legyőznöm? Azt hiszem a már említett tét miatt inkább magamat. Hihetetlen érzés volt a majdnem tele Court 1-on játszani. A négy Grand Slam-verseny közül a wimbledoni győzelem volt mindenekelőtt a nagy álmom, hihetetlenül örülök neki!"

Wimbledon, junior fiúk, egyes, döntő:
Fucsovics Márton (13.) - Benjamin Mitchell 6:4, 6:4