Hunyady Emese hatodik téli olimpiája

Történt, hogy világvégi szállásomról házigazdám bevitt kocsival a University of Utah főbejáratához, ami történetesen ugyanott van, ahol az olimpiai falu. Pompás, gondoltam, onnan majd a villamossal tíz perc alatt benn vagyok a mormon Nagytemplom és a Salt Palace (a Utah Jazz egykori otthona) tőszomszédságában épült sajtóközpontnál. Ám alighogy kiszálltam a Mazdábol, s ösztönszerűen megtapogattam a nyakamat, rémülten tapasztaltam, otthon felejtettem az akkreditációs kártyámat. Márpedig anélkül egy lépést sem tehet itt az ember.

A szállásom tíz kilométerre, taxival oda-vissza negyven dollár (11 500 forint) a kis kirándulás, ráadásul húsz perc múlva érne csak oda a járgány, s nekem sürgős dolgom akad. Mire kellőképpen összezuhanhatnék, odalép hozzám egy 20 év körüli srác, és nyájasan érdeklődni kezd: "Can I help you, Sir?" Hogy tudna-e segíteni? De még mennyire! Azzal elsírom neki a bánatom, hogy otthon maradt a bűvös belépőkártyám. "Hát az is probéma?" - jegyzi meg hanyagul. "Itt a terepjárom, hazaviszem, majd vissza is szállítom!"

Azzal már indítja is a nyakig sáros Jeepet, s mire odaérünk lakásomhoz, megtudom: igen, mormon a fiú, 20 éves, önkéntesként dolgozik a szervezőbizottságban, a saját (!) terepjárójával, a saját benzinjét fogyasztva, s nem elég, hogy egy fillért sem kap, még a gyönyörű egyendzsekivel sem ajándékozták meg, pedig annak nagyon örülne... De nem zavarja, örömmel teszi, amit tesz. Amikor nem minden célzatosság nélkül elárulom neki, hogy nagyjából ismerem a vallását, Joseph Smith, Brigham Young, az Utolsó nap szentjei, meg mormon kórus, stb., elérzékenyül. Hát, még amikor azt is kibököm, hogy bizony egyszer jártak is nálam Budafokon mormon misszionáriusok, s hajszálon múlott, hogy nem tértem át a református vallásról a mormonra! "Miért nem tért át, nem bánta volna meg!" - tör ki belőle ösztönösen, de én csak sejtelmesen csóválgatom a fejem, s a világért sem árulnám el, hogy a mormon az utolsó vallás, amelyikre átkeresztelkednék...

Mert bizony fura egy hit ez a mormon, egy kicsit az üzleti vállalkozás és a kereszténység sajátos elegye. Nem mentes az álszent, hipokrita elemektől sem, ugyanakkor tény és való, hogy a mormon hitnek köszönhetően Utah állam áll az élen az USA bűnözési statisztikáinak - már úgy értem, hogy itt a legkevesebb a bűncselekmény. Ugyanakkor sört este tizenegy után nem lehet kapni - legalábbis két éve még így volt -, s ha lehet, az is méregdrága. Ezt persze egy helyi, az olimpia alkalmából kibocsátott brosúra kézből kontrázza, a Poligamy nevű remek mormon sört felhozva ellenpéldaként. Hogy miért ez a nedű neve? Mert annyira jó, hogy eggyel nem éri be az ember... (Tudni kell, hogy a múlt században meg dívott a többnejűség a mormonok között, de aztán az volt a feltétele Utah államnak az Unióba történő belépéshez, hogy szakítani kell ezzel a nem éppen haladó hagyománnyal...)

Ma már omladoznak a szigorúan zárt mormon társadalmat körülbástyázó falak. Pár éve még az állam lakóinak 75 százaléka volt mormon, ma csak 68, Salt Lake Cityben pedig alig éri el az 50 százalékot. Amikor 1993-ban először jártam a városban, kis túlzással Karl Malone, a Utah Jazz sztárja volt itt az egyetlen fekete polgár. Ma lépten-nyomon találkozni színes bőrű és mexikói emberekkel, gyakran hallani spanyol beszédet az utcán, kezd multikulturális metropolisszá alakulni a Nagy Sóstó és a Wasatch-hegység közé zárt település.

Emese - hatodszor

David Walleschinsky, az ötkarikás történelem felkent ismerője - megannyi alapmunka szerzője - szerint ez idáig öt sportoló vett részt hat téli olimpián. Karl-Erik Eriksson svéd bobos (1964-1984), Alfred Eder osztrák biatlonista (1976-1994), Harri Kirvesniemi finn sífutó (1980-1994), Marja-Liisa Kirvesniemi - a neje -, finn sífutónő (1976-1994) és Colin Coates ausztrál gyorskorcsolyázó (1968-1988). A USA Today, mint afféle nagy felfedezést, büszkén újságolja, hogy itt, Salt Lake Cityben még valaki belépett a hatszoros téli olimpikonok szűk körű klubjába: Raimo Helminen, a finnek 37 éves jégkorongozója. Helminen - akit társai, így például Teemu Selanne, a San Jose Sharks extraklasszisa, egyszerűen csak Papának szólítanak - az 1984-es szarajevói játékokon, 19 évesen debütált, s azóta Calgaryban, Albertville-ben, Lillehammerben es Naganóban is ott volt a finn válogatottban. A Papa szombaton, a beloruszok elleni 8-1-es győzelem alkalmával adott egy gólpasszt, s így elmondhatja magáról: mindegyik olimpiájárol van legalább egy pontja!

Helminen kurta NHL-pályafutása során a Minnesota North Stars, a New York Rangers és a New York Islanders csapatában is megfordult, de karrierje jelentős részét Európában töltötte. Calgaryból egy ezüst, Lillehammerból és Naganóból egy-egy bronz az éremtermése. Oli Jokinen, a Florida Panthers centere, aki két gólt ütött a fehéroroszoknak szombaton, ezzel húzza az öreget: "Igor Larionov, az oroszok centere már 41 éves. Addig Raimo papa is kihúzhatja, s akkor meglesz a hetedik olimpiája..."

Nos, Helminen már a hattal is világranglista-vezető a hokitársadalomban. A jeles - és jólinformáltságára sokat adó USA Today azonban megfeledkezik arról, hogy Salt Lake Cityben még valaki belépett a hatszoros téli olimpikonok táborába. És ez a valaki tulajdonképpen honfitársunk, mert bár Hunyady Emese Calgary óta osztrák színekben versenyez, azért ő 1966. március 4-én Budapesten látta meg a napvilágot, és ugyanolyan magyar, mint bármelyikünk.

Emese Szarajevóban, 18 évvel ezelőtt - még magyar gyorskorcsolyázóként - 500-on egy 19., 1000-en 30. helyet szerzett, hogy aztán egy évre rá - ne szépítsük - névházasság révén Bécsben telepedjen le. Némethné Hunyady Emese - mert gyors válásáíg így hívták - Calgaryban egy 19. és egy 16. hellyel jegyezte második olimpiáját, majd Albertville-ben már négy számban indult és 3000-en bronzéremig jutott! Aztán jött 1994, Lillehammer, és az aranyérem 1500-on, majd az ezüst 3000-en, s a hírnév, a komoly szponzori szerződések, mindez 27 évesen. Naganóban egy negyedik és egy ötödik helyre futotta, s még itt van Salt Lake Cityben is, ahol már egy 9. hely benn van a zsákban, de legjobb száma, az 1500 még hátra van.

Hunyady Emese hatalmas mókamester - egyszer, talán 1992-ben, röviddel az olimpia után - kizárólag az ő kedvéért harmadmagammal kiautóztam Heerenvenbe, a világbajnokságra, pedig az 2000 kilométerre van Pesttől. Nem is bántam meg, olyan bohócparádét vágott le a verseny utáni bulin, hogy az egész koristársadalom fetrengett a röhögéstől. Ilyenkor az ember óhatatlanul arra gondol: ha egy kicsit jobbak lettek volna a körülmények Budapesten a nyolcvanas évek derekán, s történetesen nem a későkádári, létező szocializmus utolsó éveit szenvedjük, akkor Emesének nem kellett volna "megélhetési gyorskorcsolyázóként" kinévházasodni Bécsbe, s akkor most nekünk is lenne téli olimpiai bajnokunk...

Ch. Gáll András

Korábban:

Fjodorov és Bure esete a szép Annával

Fórum:

Salt Lake City