Witty világcsúccsal nyert, Egyed huszonnegyedik

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az ötszörös világbajnok német Christoph Langen, Markus Zimmermann duó nyerte a férfi kettes bobosok versenyét. A második és harmadik helyen svájciak - Christian Reich és Steve Anderhub, illetve a VK-győztes Martin Annen és Beat Hefti - végeztek. Az utolsó, negyedik futam óriási izgalmakat tartogatott, hiszen Langenék és Reichék holtversenyben álltak az élen. A befejezés aztán a németeknek sikerült jobban, akik összesítésben kilenc századmásodperccel előzték meg riválisukat. A negyedik helyen az amerikai Todd Hays, Garrett Hines, az ötödiken a címvédő kanadai Pierre Lueders, Giulio Zardo kettős zárt.

"Csodálatos volt. Ennél izgalmasabb már nem is lehetett volna" - mondta Christoph Langen, a győztes német duó kormányosa, aki ebben a számban ötszörös világbajnok, olimpián azonban korábban csak két bronzérmet szerzett. "Meglepően nyugodt voltam az utolsó futam előtt. Tudtam, hibátlanul kell lejönnöm, és nem is rontottam. Egyébként nagyon jó viszonyban vagyunk a svájciakkal. Azt hiszem, ha csak a második helyen végzünk, akkor is ugyanígy örültem volna." - tette hozzá a némt versenyző. "Nem az aranyat vesztettem el, hanem az ezüstöt nyertem meg" - fogalmazott Christian Reich, a svájci duó "főnöke". "Steve Anderhub volt a lelki támaszom. Ő ismételgette állandóan, hogy érmesek leszünk."

Bob, férfi kettes:
1. Christoph Langen, Markus Zimmermann (Németország) 3:10.11 perc
2. Christian Reich, Steve Anderhub (Svájc) 3:10.20
3. Martin Annen, Beat Hefti (Svájc) 3:10.62
4. Todd Hays, Garrett Hines (Egyesült Államok) 3:10.65
5. Pierre Lueders, Giulio Zardo (Kanada) 3:10.73
6. Rene Spies, Franz Sagmeister (Németország) 3:10.84

Férfi jégkorong: kikapott a címvédő

A címvédő cseh férfi jégkorong-válogatott óriási csatában kikapott a svéd együttestől a középdöntő második fordulójában. A kanadai válogatott a vártnál nehezebben győzte le a selejtezőből felkerült német együttest a középdöntő második fordulójában.

Az első fordulóban mindkét együttes győzött, így tulajdonképpen a csoportelsőség volt számukra a tét. A svédek Kim Jöhnsson távoli lövésével, emberelőnyből szereztek vezetést. Jól védekeztek a csapatok, így ebben a szakaszban viszonylag kevés helyzet adódott. A második harmadot nagy iram jellemezte, előbb Mats Sundin növelte a különbséget, majd az egyre inkább belelendülő csehek szépítettek Jiri Dopita révén. A záró húsz percben - csakúgy, mint a nyitóban - szintén a kapusoké volt a főszerep. Újabb gól már nem esett.

A Kanada-Németország derbin a kanadai csapatban derékpanaszok miatt ezúttal nem játszott Mario Lemieux. A lelkes németek egészen a "félidőig" egyenrangú ellenfelei voltak a dollármilliókat kereső sztárokkal felálló kanadai csapatnak. Ekkor azonban az előző NHL-idény legjobb játékosának választott, kétszeres Stanley-kupa győztes Joe Sakic betalált, majd a szünetig a tengerentúli gárda még két gólt ütött. A záró harmadban nagy meglepetésre az európai válogatott irányított, és kis híján egyenlített.

Férfi jégkorong, középdöntő, C csoport, 2. forduló:
Svédország - Csehország 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
gól: Jöhnsson (5.), Sundin (26.), illetve Dopita (31.)

Kanada - Németország 3-2 (0-0, 3-0, 0-2)
gól: Sakic (29.), Kariya (35.), Foote (39.), illetve Loth (48.), Hecht (54.)

Az állás:
1. Svédország 4 pont
2. Csehország 2 (9-4)
3. Kanada 2 (5-7)
4. Németország 0

Rekordnézettség

A téli olimpia eseményeinek hivatalos közvetítője, az NBC közleményben tudatta, hogy a 2-2-re végződött amerikai-orosz férfi jégkorong-mérkőzést az egyesült államokbeli háztartások ötödében követték nyomon. Ez valamivel meghaladja a korábbi hokiscsúcson, az 1980-as Lake Placid-i játékok aranyérméről döntő, és végül hazai sikert hozó amerikai-finn összecsapáson regisztrált adatot.

Női jégkorong: orosz siker

A németek Oroszországgal az ötödik, a kazahok Kínával a hetedik helyért mérkőzhetnek majd a női olimpiai jégkorongtornán, Salt Lake Cityben.

Női jégkorong, 5-8. helyért:
Oroszország-Kína 4-1 (0-1, 3-0, 1-0)
Németország-Kazahsztán 4-0 (1-0, 3-0, 0-0)

Gyorskorcsolya: amerikai arany világcsúccsal, Egyed huszonnegyedik

Fotó: EPA
Witty az olimpia negyedik világcsúcsát érte el gyorskorcsolyázásban
világcsúccsalEgyed Krisztina

A német Sabine Völker - akinek a tavaly decemberi 1:14.06-os ideje eddig a legjobb volt - másodikként zárt, míg a harmadik helyen a szintén amerikai Jennifer Rodriguez végzett. Egyed Krisztina vágya teljesült: sikerült 1:18 perc alá szorítania a hazai rekordot. A huszonöt éves versenyző 1:17.11 perc alatt teljesítette a távot, ezzel saját, 1:19.63-as csúcsát adta át a múltnak. "Remek formában éreztem magam, ennek és a gyors pályának köszönhető, hogy viszonylag sokat javítottam. Ezzel együtt nem vagyok teljesen elégedett, mert ha az utolsó kanyarban nem veszítem el egy pillanatra az egyensúlyomat, akkor 1:17-en belül érhettem volna célba" - mondta a versenyzőnő.

Chris Witty, a női gyorskorcsolyázók 1000 méteres számának olimpiai bajnoka alig hiszi el, hogy sikerült nyernie. "Nem számítottam abszolút esélyesnek. Óriási öröm, hogy nemcsak az aranyérmet szereztem meg, hanem újból világcsúcstartó is lettem" - mondta a huszonhat éves amerikai, aki Naganóban ugyanezen a távon második, 1500-on pedig harmadik volt. A Salt Lake City-i részvételt egyébként kis híján lemondta, mivel korábban mononukleózisban (mirigyláz) szenvedett, és emiatt a vártnál gyengébben szerepelt. Azóta viszont meggyógyult, és - amint az eredménye is bizonyítja - kirobbanó formába került.

Gyorskorcsolya, női 1000 méter
1. Chris Witty (Egyesült Államok) 1:13.83 perc, világcsúcs (régi: Völker, 1:14.06, 2001. december 2., Salt Lake City)
2. Sabine Völker (Németország) 1:13.96
3. Jennifer Rodriguez (Egyesült Államok) 1:14.24
4. Marianne Timmer (Hollandia) 1:14.45
5. Anni Friesinger (Németország) 1:14.47
6. Monique Garbrecht-Enfeldt (Németország) 1:14.60
... 24. Egyed Krisztina (Magyarország) 1:17.11

A női gyorskorcsolyázók 1000 méteres számának világcsúcsfejlődése (az utolsó tíz rekord):
1:18.11 p - Karin Kania, 1987.12.05., Calgary
1:17.65 - Christa Rothenburger (német), 1988.02.26., Calgary
1:16.07 - Catriona LeMay-Doan (kanadai), 1997.11.22., Calgary
1:15.43 - Chris Witty (amerikai), 1997.11.23., Calgary
1:14.96 - Witty, 1998.03.28., Calgary
1:14.61 - Monique Garbrecht (német), 1999.02.21., Calgary
1:14.58 - Witty, 2001.03.03., Calgary
1:14.13 - Garbrecht-Enfeldt, 2001.03.10., Salt Lake City
1:14.06 - Sabine Völker (német), 2001.12.02., Salt Lake City
1:13.83 - Witty, 2002.02.17., Salt Lake City

Jégtánc: élen a franciák

A magyar idő szerint kedd hajnali kűr előtt az idei Európa-bajnok, naganói bronzérmes Marina Anissina, Gwendal Peizerat duó vezet a jégtáncosok olimpiai versenyében. A francia kettős a két kötelező táncot követően az originalban is a legjobbnak bizonyult. A második helyről az Irina Lobacseva, Ilja Averbuh orosz, a harmadikról a Barbara Fusar-Poli, Maurizio Margaglio világbajnok olasz páros várja a folytatást.

Az első doppingeset

Fény derült az olimpia első doppingesetére, de csak "félig", mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre nem hozta nyilvánosságra a vétkes sportoló nevét. A NOB szóvivője csupán annyit árult el, hogy nem érmes versenyzőről van szó.

Eddig hibátlan a szervezés

A játékok félidejében kitűnő osztályzat kerülhet a szervezők "ellenőrzőjébe", Francois Carrard, a NOB főigazgatója szerint ugyanis a versenyek lebonyolítása eddig tökéletesen sikerült. Bár a műkorcsolya párosok eredményhirdetése körül kirobbant botrány kissé beárnyékolta az ötkarikás játékok amúgy nagyszerű hangulatát, a szervezőbizottság elnöke is elégedett. Mitt Romney a pozitív oldalát látja az esetnek, hiszen a kínos ügy miatt kétségtelenül emelkedett a televíziós nézettség. A téli olimpia utolsó hetére már csak 96 ezer jegy maradt a pénztárakban az 1,6 millióból, ami azt jelenti, hogy a belépők 94 százaléka elkelt. A várható bevétel 189 millió dollár (50,5 milliárd) lesz.

A kínai sikersztori folytatódik

A kínai lapok felsőfokon írnak Jang Jang A-ról, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 m-es számában vasárnap megszerezte az ázsiai ország első téli olimpiai aranyérmét: "Jang csodálatos eredménye egyenes folytatása annak a sikersorozatnak, amely azzal kezdődött, hogy a NOB tavaly nekünk ítélte a 2008-as nyári játékok rendezési jogát, majd a futballválogatott kiharcolta a vb-részvételt" - áradozott a China Daily. "Sokmillió honfitársam álmát váltottam valóra, mérhetetlenül büszke vagyok" - idézi a napilap a bajnoknő szavait. "Nagano után be akartam fejezni a versenyzést, aztán szerencsére meggondoltam magam. Sajnos itt sem úgy kezdődött, ahogy elképzeltem: buktam 1500-on és utána nagyon sokat sírtam. Aztán összeszorítottam a fogam és azt mondtam magamnak: harcolj!"

Kínai sportolók az 1992-es albertville-i olimpia óta vesznek részt a téli játékokon, s Jang sikeréig tíz ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek.

Ajánlat:

Találkozás egy "igazi mormonnal"

Korábban:

Fórum:

Salt Lake City