Sebestyén a hatodik helyről folytatja

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Fotó: EPA
A magyar versenyzőnek elérhető közelségbe került a rendkívüli bravúr

"Örülök, hogy jól sikerültek az ugrások. Remélem, hogy a kűrben sem lesz gond. Nem helyezésben gondolkozom, az a fontos, hogy jó teljesítményt nyújtsak" - nyilatkozta a kűr után Sebestyén, aki 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben egyaránt a hatodik helyen zárt az Eb-n, a 2000-es vb-n a hetedik helyet szerezte meg, az idei lausanne-i Eb-n azonban "csak" tizedik volt.

A versenyben a legnagyobb esélyesnek számító, négyszeres világbajnok amerikai Michelle Kwan vezet. Az 1998-as naganói olimpián ezüstérmet szerzett 22 éves hazai versenyző mögött az oroszok vb-ezüstérmese, Irina Szluckaja, valamint az amerikai Sasha Cohen következik. A negyedik helyen is hazai versenyző, Sarah Hughes áll, az ötödik az idei Európa-bajnok, 1999-ben világbajnok orosz Marija Butirszkaja, tehát közvetlenül ő áll Sebestyén Júlia előtt.

Michelle Kwan öt pontozónál került az első helyre (bár mind a kilenc 5,9-et adott a kűrje művészi hatására), négynél Szluckaja volt az első, ám az orosz hölgyet hárman csak a harmadik helyre sorolták.

"Az én programon sokkal nehezebb, mint Kwané, akár az ugrásokat, akár a forgásokat, akár a lépéssorokat nézzük. De hát ilyen a sport, a pontozók döntenek" - tárta szét a karjait Szluckaja, akinek abban tökéletesen igaza van, hogy a mezőnyben ő mutatta be a legerősebb tartalmú rövidprogramot, ez a technikai pontszámokban tükröződött is.

A 16 ezer fős tomboló hazai közönség által támogatott Kwan azonban összességében nagyobb hatással volt a pontozókra.

"Csodálatos dolog részt venni egy olimpián. Nagyon büszke vagyok arra, hogy amerikai vagyok, megpróbáltam a szívemből korcsolyázni, hogy az amerikaiak is büszkék legyenek rám" - nyilatkozta a mandulavágású szemű, kínai származású Kwan.

Akire nagyon-nagyon büszkék az amerikaiak.

Műkorcsolya, nők, az állás a rövidprogram után:
1. Michelle Kwan (amerikai) 0,5 helyezési pont
2. Irina Szluckaja (orosz) 1,0
3. Sasha Cohen (amerikai) 1,5
4. Sarah Hughes (amerikai) 2,0
5. Maria Butirszkaja (orosz) 2,5
6. Sebestyén Júlia 3,0
7. Siguri Fumie (japán) 3,5
8. Jennifer Robinson (kanadai) 4,0
9. Sarah Meier (svájci) 4,5
10. Vanessa Gusmeroli (francia) 5,0.