Olimpiai kvótás a férfipárbajtőr-válogatott

Vágólapra másolva!
Ezüstérmes lett a vancouveri Világkupa-versenyen, ezzel kiharcolta a részvételt az athéni olimpián a magyar férfipárbajtőr-válogatott. A Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván összeállítású együttes nagyon erős ellenfeleken keresztül jutott el a fináléig, az előcsatározások során a dél-koreai, az ukrán és az orosz csapatot győzte le. A döntőben azután öt tusnyi különbséggel alulmaradt a franciákkal szemben.
Vágólapra másolva!

A kanadai versenyen - amely ebben a szakágban az utolsó kvalifikációs viadal volt - egyes ellenfelek a lehetőségeikhez mérten igyekeztek mindent elkövetni annak érdekében, hogy a magyaroknak ne sikerüljön az olimpiai részvétel kiharcolása: időnként furcsa eredmények születtek

A magyar válogatottnak - azután, hogy a tavalyi, havannai világbajnokságon csak tizenharmadik lett - minimális esélye volt az olimpiai kvóta megszerzésére, idén azonban remekelt, két európai viadalon, Tauberbischofsheimben és Barcelonában ezüstérmet szerzett, majd a sorozat zárásaként Kanadában tette fel az i-re a pontot egy újabb, nagyon értékes tengerentúli második hellyel.

A hétvégi viadal előtt az orosz, a francia és a német csapat athéni részvétele már biztos volt, a maradék két európai helyre Ukrajna, Magyarország, Olaszország és Észtország pályázott. A magyarok a sikerükkel a negyedik helyre jöttek fel a világranglistán, mögöttük vagy az olaszok, vagy az ukránok "futottak még be" az olimpiai mezőnybe, amely három Európán kívüli csapattal válik teljessé.

A kvalifikáció azt jelenti, hogy három plusz egy fős válogatott vehet részt a csapatversenyben, míg egyéniben is a maximális, azaz három vívóval képviseltetheti magát Magyarország ebben a fegyvernemben.

eredmények, negyeddöntő:
Franciaország - Ausztria 45-30
Olaszország - Németország 45-41
Magyarország - Ukrajna 45-35
Oroszország - Észtország 45-34

elődöntő:
Franciaország - Olaszország 45-42
Magyarország - Oroszország 45-43

döntő:
Franciaország - Magyarország 45-40