Majdnem teljes az olimpiai vívócsapat

Vágólapra másolva!
A Magyar Vívószövetség (MVSZ) edzőbizottsága szerdán megtárgyalta, majd az elnökség jóváhagyta Szabó Bence szövetségi kapitány javaslatát, ezzel majdnem véglegessé vált az athéni olimpiára készülő csapat névsora.
Vágólapra másolva!

A 14 fős keret legfeljebb két vívóval bővülhet, attól függően, hogy a kardozó Nagy Orsolya és a tőröző Marsi Márk hogyan szerepel az utolsó kvalifikációs viadalon, a szombati európai zónaversenyen, Gentben. A belgiumi városban már csak olyanok szerepelhetnek, akiknek országa korábban még nem szerzett kvótát az adott fegyvernemben. Női kardban az első három, férfi tőrben az első kettő közé kell kerülni az athéni repülőjegyért.

Már utazónak számít:
női párbajtőr: Hormay Adrien, Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Tóth Hajnalka
férfi párbajtőr: Imre Géza, Boczkó Gábor, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián
férfi kard: Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Fodor Kende
női tőr: Mohamed Aida, Varga Gabriella

A játékokon női és férfi párbajtőrben, férfi kardban és férfi tőrben rendeznek az egyéni mellett csapatversenyeket is, ezek közül az utolsóban magyarok nélkül. Az együttesek három főből állnak, a negyedik vívó - a magyarok esetében Tóth, Kulcsár és Fodor - tartalék, aki azonban becserélése esetén a többiekhez hasonlóan érmet kap, feltéve, ha ezt az adott válogatott kiharcolja.

Szabó Bence jelezte, hogy Tóthot és Kulcsárt mindenképpen pástra szeretné majd küldeni. Egyéniben Hormay, Mincza, Nagy T., Imre, Boczkó, Kovács, valamint Ferjancsik, Nemcsik és Lengyel, továbbá a két tőröző, Mohamed és Varga jut szerephez. Hozzájuk csatlakozhat Nagy Orsolya és Marsi Márk.