Kovács Antal ezüstérmes a cselgáncs-Eb-n

Vágólapra másolva!
Kovács Antal ezüstérmet szerzett a bukaresti olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon.
Vágólapra másolva!

A selejtezősorozatban már athéni kvótát szerzett klasszis - aki a sportág eddigi egyetlen magyar ötkarikás aranyérmét nyerte Barcelonában - az elődöntőben a német Michael Jurackkal találkozott. Az első négy percben csak egy intés nyomán ítélt koka került a magyar cselgáncsozó neve mellé, ezt követően azonban waza-arit érően gyűrte le ellenfelét, aki egyetlen értékelhető akciót sem tudott bemutatni a találkozón. Érdekes módon az elődöntő volt a hamiltoni világbajnok legkönnyebb meccse az Eb-n.

Kovács Antal első kontinensfináléjában az az Ariel Zeevi következett, aki 2-1-re vezetett kettejük 2000 óta tartó párharcában. A kétszeres Eb-győztes izraeli az elődöntőben szerzett fejsebe miatt turbánban jelent meg, de ez szemlátomást nem zavarta, hiszen előbb kokát, majd yukót, végül pedig ippont ért el a magyar ellen.

"Az elődöntőben egy esésnél kisebb agyrázkódást szenvedtem, így a szünetet nem pihenéssel, hanem jegeléssel-borogatással töltöttem. A meccsen folyamatosan zavart a látáscsökkenésem, ráadásul a sorsdöntő akciónál egy pillanatra megálltam, mert úgy éreztem, hogy már kiléptünk a tatamiról" - mondta a paksi "Atom Anti", akinek terjedelmes gyűjteményéből már csak a kontinenselsőség hiányzik.

A nehézsúlyú Csizmadia Zoltán még koradélután ipponnal kikapott a fehérorosz Jurij Ribaktól, és mivel ellenfele a következő körben szintén alulmaradt, a vigaszágon sem mehetett tovább. Ezzel helyezetlenül fejezte be a kontinensviadalt, noha egy ötödik pozíció már elég lett volna az ötkarikás kvótához.

A 90 kg-os Rajcsányi Gergő a kilencedik helyen fejezte be szereplését. Az UTE kiválósága a vigaszágon a világbajnok Frederic Demontfauconnal került szembe, és bár az öt perc alatt egyik dzsúdós sem mutatott be értékelhető akciót, a sorozatos intésekből a francia klasszis került ki győztesen, s végül waza-arival nyert.