A női pólósok is kikaptak a Világligában

Vágólapra másolva!
Vereséggel kezdte szereplését a nők számára első alkalommal kiírt vízilabda-Világligában a magyar válogatott: Faragó Tamás együttesét az olaszok győzték le 6-4-re a Long Beach-i torna nyitómérkőzésén.
Vágólapra másolva!

Női Világliga:
Olaszország-Magyarország 6-4 (1-1, 0-0, 3-2, 2-1)
A magyar góldobók:
Szremkó 2, Stieber, Valkay Á. 1-1

A kilencperces negyedekből álló Világliga-meccsek közül időrendben a legelsőt a B betűjelű csoportba - az ausztrál és a kanadai válogatott mellé - sorolt olasz és magyar együttes vívta. A szokásosnál két perccel hosszabb játékrészek dacára a nyitónegyedben csak két gól, a másodikban pedig egy sem esett, a folytatásban viszont már többször is rezdültek a hálók, magyar szempontból sajnos rossz eloszlásban, hiszen Sós Ildikó kapuját kettővel többször vették be a soraikban a volt magyar válogatott Tóth Noémit is ott tudó itáliaiak.

A vezetést az olaszok szerezték meg, a csapatkapitány Stieber Mercedes egyenlített, majd Valkay Ágnes és a centerből kétszer is eredményes Szremkó Krisztina révén sokáig tudta a gárda a lépést tartani az európai fő riválissal, amelynek játékosai azonban mind keménységben, mind az emberelőnyös helyzetek kihasználásában jobbnak bizonyultak. Az utóbbira beszédes példa, hogy míg a magyarok 6-ból csak 1, a taljánok 7-ből 3 fórt váltottak gólra, ráadásul 3-3-nál büntetőhöz is jutottak.

Javításra legközelebb Kanada ellen, a magyar idő szerint péntek hajnali 1 órakor kezdődő mérkőzésen van mód.

További eredmények:
B csoport:
Kanada-Ausztrália 12-11 (1-4, 2-1, 1-0, 2-1 - a 6-6-os döntetlent követő büntetőkkel: 6-5)
A csoport:
Egyesült Államok-Kazahsztán 10-4 (2-1, 3-0, 2-1, 3-2)
Oroszország-Görögország 11-8 (3-1, 3-0, 2-4, 3-3)
(A Világliga szabályai szerint a sima győzelem 3, a büntetőkkel kivívott siker 2, a 4 méteresekkel elveszített meccs 1 pontot ér, a sima vereségért nem jár pont.)