Janics két számban indulhat az olimpián

Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége keddi ülésén - a szakmai bizottság és Angyal Zoltán szövetségi kapitány javaslatát elfogadva - hozzájárult Janics Natasa olimpiai duplázásához, így a Démász-Szeged versenyzője K-1 500 méteres szám mellett K-2 500 méteren is rajthoz állhat Athénban (párosban Kovács Katalinnal indul). Ezzel kialakult a magyar kajak-kenu válogatott véglegesnek tekinthető kerete az olimpiai játékokra.
Vágólapra másolva!

Az MKKSZ elnöksége szintúgy jóváhagyta az U23-as Európa-bajnokságra utazó magyar csapat keretét. Az utánpótlás-válogatottnál is engedélyezték Benedek Dalmának (K-1 500 m és K-2 500 m), valamint Tóth Mártonnak (C-1 1000 m és C-2 1000 m), hogy egy napon két számban versenyezzenek.

"A testület azonban, főként az ifjúsági keret összeállításakor, néhány esetben elutasította a hasonló javaslatokat, hiszen az utánpótláskorú versenyzőknél az eredményesség csak másodlagos szempon. Fontosabb, hogy minél több tehetséges fiatalnak lehetősége legyen a nemzetközi tapasztalatszerzésre. A felnőtt válogatottnál, úgy hiszem, józan döntés született: több mint tízéves törvényhozói tapasztalattal is azt mondhatom, az élet olykor a korábban a legjobbnak vélt szabályokat is módosíthatja" - mondta dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.

"Úgy hiszem, a viharos csapatkialakítások időszaka véget ért. A lányok mostantól minden egyéb, zavaró tényezőt elfeledhetnek, hisz immár mindnyájan tudják, milyen feladatok állnak még előttük az idén. A csapat már szinte bizonyosan végleges, a változtatásra sok lehetőségem nincs is, minthogy az athéni olimpiára Sydneyvel ellentétben nem nevezhetek tartalékokat" - értékelt Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

A kajakosoknál a csapatba kerülésért folytatott küzdelem komolyságát jelzi, hogy az olimpiai részvételről a felnőttek között csupán a pótválogatón lemaradó Paksy Tímea, Benedek Dalma páros sem kapott "szabad kártyát" a szövetségi kapitánytól az U23 Eb-re, így nekik újra meg kellett harcolniuk a helyükért az elmúlt hétvégén megrendezett utánpótlás-válogatón.

Benedekék ezt az akadályt is sikerrel vették, mi több, a fent ismertetett döntéssel az elnökség is jóváhagyta a duplázást (a határozathozatalt megkönnyítette, hogy az utánpótlás-tornán megváltozott az időrend, így az egyest és a párost nem egy órán belül, hanem ötórás különbséggel rendezik).

az athéni olimpiai kajak-kenu csapat, férfiak
K-1 500 m: Vereckei Ákos
K-1 1000 m: Kökény Roland
K-2 500 m: Kammerer Zoltán, Storcz Botond
K-2 1000 m: Benkő Zoltán, Beé István
K-4 1000 m: Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor

C-1 500 m: Joób Márton
C-1 1000 m: Vajda Attila
C-2 500 és 1000 m: Kozmann György, Kolonics György

nők
K-1 500 m: Janics Natasa
K-2 500 m: Kovács Katalin, Janics Natasa
K-4 500 m: Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga.