Angyal hat érmet vár a kajak-kenusoktól

Vágólapra másolva!
Angyal Zoltán szövetségi kapitány hat érmet vár az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián induló magyar kajak-kenu válogatottól, amelynek tagjai bő két hete kezdték el a közvetlen felkészülést a játékokra.
Vágólapra másolva!

A szakember vezette együttes 2000-ben, Sydneyben 4 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szerzett, s Angyal már csak azért is szép reményekkel várja a jó egy hónap múlva rajtoló csúcseseményt, mert tíz lapátforgatója négy évvel ezelőtt is tagja volt a csapatnak, tehát rutinosnak nevezhető.

"Magyarországon nagy elvárásokat támasztanak velünk szemben, ám mi ezeknek örömmel igyekszünk megfelelni" - mondta a szövetségi kapitány. "Reálisan nézve csapatom 2 arany-, 2 ezüst- és 2-3 bronzérmet szerezhet Athénban. Ez azt jelenti, hogy a 12 számból hétben dobogóesélyesek lehetünk. Mondhatnék többet is, ám egy olimpián nehéz jósolni: vannak álmok, amelyek valóra válnak, s vannak, amelyek nem."

A kérdésre, hogy szerinte kik lehetnek a legnagyobb sztárok a magyar válogatottban, a kapitány Kovács Katalin, Kolonics György és Vereckei Ákos nevét említette. "Kovács Katalin világklasszis versenyző, aki mindenképpen kiemelkedő alakja lesz a játékoknak. Mind párosban, mind négyesben esélyes arra, hogy győzelemre vezesse a magyar hajót. Kolonics György több mint egy évtizede az egyik legjobb kenus, s mint ilyen, két olimpián szerzett már aranyérmet. Most, a harmadik fellépésén is jó formában áll rajthoz. Férfi kajakosaink közül Vereckei Ákos Sydneyben bajnok lett K-4-ben, ám egyesben negyedikként zárt, s most biztosan mindent megtesz a csapathajó tagjaként a címvédésért és egyesben az éremszerzésért."

Az athéni olimpiai kajak-kenu csapat:
férfiak:
K-1 500 m: Vereckei Ákos
K-1 1000 m: Kökény Roland
K-2 500 m: Kammerer Zoltán, Storcz Botond
K-2 1000 m: Benkő Zoltán, Beé István
K-4 1000 m: Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor
C-1 500 m: Joób Márton
C-1 1000 m: Vajda Attila
C-2 500 és 1000 m: Kozmann György, Kolonics György

nők:
K-1 500 m: Janics Natasa
K-2 500 m: Kovács Katalin, Janics Natasa
K-4 500 m: Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga

A jól sikerült visszatéréstől fellelkesülve Birgit Fischer, a németek hétszeres olimpiai bajnok kajakosa kijelentette: az athéni játékok után is folytatni akarja a versenyzést.

"Alig pár hónapja kezdtem el újra edzeni, és máris hagyjam abba?" - mondta viccesen a 42 éves klasszis, aki Athénban pályafutása során hatodszor vesz részt ötkarikás csúcseseményen. Fischer elárulta: Görögországban nyolcadik aranyérméért hajt.

"Ez azt hiszem, természetes, hiszen a rajthoz nem állhatok úgy oda, hogy mondjuk harmadik akarok lenni" - tette hozzá. Még nem dőlt el végérvényesen, hogy a sztár mely szám(ok)ban, és kivel indul majd Athénban, de Josef Capousek szövetségi kapitány azt szeretné, ha párosban és négyesben szállna vízre.

A 27-szeres világbajnok Fischer három és féléves kihagyás után tavasszal tért vissza, és verekedte be magát a német olimpiai csapatba.

Paksy és Benedek legyőzte Fischeréket/athen2004/20040523ismet.html?pIdx=2