Kis Gergő 800 m gyorson is csúcsot javított

Vágólapra másolva!
Egyetlen másodperc hiányzott Szepesi Nikolettnek ahhoz, hogy akárcsak előző nap 100 méteren, szombaton 200 m háton is olimpiai A szintet ússzon, így ezen a távon is athéni induló lehessen. A bajnoki győzelem azonban így is biztosan az övé lett. 800 m gyorson Kis Gergő 15 éves csúcsot döntött meg.
Vágólapra másolva!

A 400 m vegyes Európa-bajnoka, Cseh László 200 méterre "kirándulva" ismét remekelt, s épphogy nem sikerült a kétperces "álomhatárt" átlépnie. Viszont ismét bőségesen alákerült az általa már korábban teljesített ötkarikás A-szintnek, így immár negyedik idei ob-aranyát akasztották a nyakába.

Az úszók "félmaratoniján", vagyis 800 méteren a leginkább "foglalkoztatott" kiválóság, s a jelek szerint módfelett teherbíró Risztov diadalmaskodott, aki három nap alatt hetedik egyéni elsőségét gyűjtötte be. Miután pedig a női 4x100 m-es gyorsváltóban is a győztes csapatban szerepelt, a két váltóarannyal együtt a zárónapnak kilencszeres idei bajnokként vághat neki a Bp. Spartacus klasszisa.

Az igazi csattanó azonban stílusosan a szólódöntők végére maradt: a pénteken 1500 m gyorson rekordot döntő Kis Gergő szombaton 800 méteren Szilágyi Zoltán 15 éve élő 8:07.40 perces eredményét javította meg. Az új magyar csúcs: 8:03.53 perc.

Eredmények:
nők:
100 m mell:

1. Kovács Ágnes (Bp. Spartacus) 1:10.91 p
2. Czakó Andrea (USK-TÁSI) 1:12.31
3. Bor Katalin (Jövő SC) 1:14.49

200 m gyors:
1. Risztov Éva (Bp. Spartacus) 2:01.16 p
2. Nagy Réka (Rája ,94) 2:03.28
3. Hosszú Katinka (Baja) 2:03.32

100 m hát:
1. Szepesi Nikolett (Bp. Spartacus) 2:14.58 p
2. Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 2:15.71
3. Pálmai Andrea (Bp. Spartacus) 2:18.20

800 m gyors:
1. Risztov Éva (Bp. Spartacus) 8:40.89 p
2. Nagy Réka (Rája ,94) 8:41.42
3. Balogh Vanessa (Jövő SC) 8:54.72

4x100 m gyorsváltó:
1. Bp. Spartacus 3:53.39 p
2. FTC-VIVA 3:53.58
3. Dunaferr 4:00.10

férfiak:
200 m vegyes:

1. Cseh László (Bp. Spartacus) 2:00.36 p
2. Kerékjártó Tamás (Delfin-Lászlóvill SE) 2:02.90
3. Batházi István (Bp. Spartacus) 2:05.12

800 m gyors:
1. Kis Gergő (Rája ,94) 8:03.53 p - országos csúcs, régi: 8:07.40, Szilágyi Zoltán, 1989
2. Nagy Péter (Rája ,94) 8:10.28
3. Gercsák Balázs (Jövő SC) 8:11.27

100 m hát:
1. Cseh László (Bp. Spartacus) 55.89 mp
2. Rudolf Roland (Jövő SC) 56.82
3. Bodrogi Viktor (Százhalombatta) 58.37

50 m mell:
1. Flaskay Mihály (Flaxon-Eger) 28.50 mp
2. Bodor Richárd (USK-TÁSI) 28.65
3. Financsek Gábor (USK-TÁSI) 29.01