Társoldalunk:

Barátságos görögverés női pólóban

Az olimpiai résztvevő, ám a másik négyes csoport tagja lévén pillanatnyilag csak potenciális ötkarikás rivális görögökkel mérkőzött meg kedd este a Margitszigeten a magyar nőivízilabda-válogatott - sikerrel.

barátságos mérkőzés:
Magyarország - Görögország 7-4 (4-0, 2-1, 1-2, 0-1)
a magyar góldobók:
Stieber, Primász 2-2, Kisteleki, Györe, Pelle

Nem az első, és nem is utolsó budapesti medencés randevúja volt ez a mostani két együttesnek, mivel egész héten egymás ellen gyakorolnak a felek a szigeten, azzal a különbséggel, hogy a keddit és a szerdait hivatalos edzőmérkőzésnek hirdették meg - alapvetően a női póló népszerűsítésének céljával.

A Hajós Uszoda nyitott 33-as medencéjének partján éppenséggel nem nyüzsgött a tömeg, de akik kijöttek, hogy lássák az olimpiai házigazda és friss világliga második magyarok összecsapását, nem csalódtak.

Stieberék iskolajátékot mutattak be az elején, és bár holtpontok akadtak a folytatásban, összességében biztos győzelmet aratott Faragó Tamás csapata. Az edzőmeccs jellegbe még az is belefért, hogy két újabb hét perces negyedet hozzátegyenek a gyakorláshoz. Ezt, már "műsoron kívül", szintén a magyar válogatott nyerte 5-4-re.

Folytatás hasonló szereposztásban, és ismét a Margitszigeten, szerda este 6 órától.

KAPCSOLÓDÓ CIKK