Stieberék megint legyőzték a görögöket

Vágólapra másolva!
A magyar nőivízilabda-válogatott, akárcsak kedden, szerda este is három góllal győzte le a szintén olimpiai résztvevő görög nemzeti együttest a Margit-szigeten rendezett újabb hivatalos edzőmérkőzésen.
Vágólapra másolva!

Eredmény:
Magyarország - Görögország 8-5 (1-0, 2-1, 2-1, 3-3)
A magyar góldobók: Stieber 2, Valkai, Bekő, Kisteleki, Pelle,
Tiba, Primász.

A különbség ezúttal annyi volt, hogy a kevésbé jó védekezés és/vagy a hatékonyabb támadójáték nyomán nem 7-4-re, hanem 8-5-re nyert a magyar csapat. ("A túlórával" a magyarok kérte és a vendégek által elfogadott plusz két negyedben a görögök 9-10-ra "fordítottak", de ez már nem számított bele az alapmeccs végeredményébe.)

A kapuban két negyedet eltöltő Sós Ildikó megint világklasszis teljesítményt nyújtott. Stieber Mercedesz csapatkapitányhoz méltóan irányított, s alapvetően a válogatott is megfelelt. Persze a formát még lehet, sőt kell is finomítani, vagy ahogyan Faragó Tamás szövetségi kapitány fogalmazott: mentálisan, a jobb összpontosítást illetően van még mit javulni az augusztusi olimpiáig.