Pető helyett Bencsik lesz Haller társa az olimpián

Vágólapra másolva!
A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) elnöksége Melis Zoltán szövetségi kapitány javaslatára úgy döntött, hogy nem Pető Tibor, hanem az eredetileg tartaléknak nevezett Bencsik Gábor lesz Haller Ákos társa a kétpárevezős egységben az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián.
Vágólapra másolva!

A szakvezető elmondta: azután gondolkodott el a hajó esetleges új összetételén, hogy a 2001-ben és egy évvel később is világbajnok duó idén gyengén szerepelt a nemzetközi versenyeken, majd a hétvégi országos bajnokságon nagy meglepetésre kikapott az ötkarikás játékokra könnyűsúlyú kétpárban készülő Varga Tamás, Hirling Zsolt kettőstől.

"Úgy éreztem, hogy alig egy hónappal az olimpia rajtja előtt olyan gödörben vannak Hallerék, ahonnan ebben az összeállításban már nem tudnak megfelelően kimászni" - mondta Melis.

"Az elmúlt napokban tesztedzéseket tartottunk a három érintett versenyző részvételével Szegeden, s mindenféle variációt kipróbáltunk. Végül úgy tűnt, hogy Haller és az ob-n egypárban győztes Bencsik közös egysége megy a legjobban, és az összes edzővel egyeztetve hoztuk meg azt a döntést, hogy ők üljenek a hajóba.

Dávid Imre, a MESZ elnöke körkérdést tartott az elnökség körében, a tagok 8-1 arányban támogatták az ötletet, így végelegessé vált, hogy Athénban Haller Ákos és Bencsik Gábor indul majd a kétpárevezősök versenyében, míg Pető Tibor - szintén utazóként - tartalékká minősült.

Melis Zoltán szerint az új kétpár esélyes a döntőbe jutásra, és ideális esetben az éremszerzésre is.

"Emberileg természetesen nagyon sajnálom, hogy Tibi kikerült a hajóból, hiszen öt éve voltunk már társak" - mondta Haller. "Tény, hogy idén önmagunkhoz képest közepes teljesítményt nyújtottunk, nem versenyeztünk jól a Világkupa-viadalokon. Elfogadom a szakvezetés határozatát, és minden erőmmel arra koncentrálok, hogy minél jobban szerepeljünk Gáborral Athénban. Remélem, hogy az eredmény igazolni fogja a mostani csere jogosságát."

Pető Tibor érthetően csalódottan fogadta a számára kedvezőtlen változtatást. "Amikor az ob után felvetődött, hogy esetleg változtatni kellene, nagyon meglepődtem, és természetesen nem örülök, hogy végül az edzők és a kapitány úgy döntöttek: én leszek a tartalék" - mondta. "Ennek ellenére tisztességesen felkészülök a játékokra, utána pedig valószínűleg egypárban próbálkozom majd, ott nem érhet meglepetés... Jó szereplést kívánok Ákosnak és Gábornak, hiszen sikerük az egész magyar evezőssport érdeke."