Önbizalomnövelő diadal

Vágólapra másolva!
Kiss Gergely olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 15. rész
Vágólapra másolva!

12-8-ra megvertük a szerbeket a Világliga döntőjében, ezzel 100 000 dollár járt együtt, de ennél sokkal nagyobb öröm, hogy kedden kora délután már megölelhetem kedves feleségemet és Viktória lányomat a Ferihegyi repülőtéren!

Két és fél hét nagyon hosszú, még ha olyan - kétségtelenül kellemes - környezetben töltöttük is, mint amilyen Dél-Kalifornia. Igaz, mint már mondtam, pokoli hőség uralkodik errefelé mostanság, de hát nyár van, milyen idő legyen?!

Már akkor megdobbant a szívünk, amikor a Charter All Digital Aquatic Centre ötezer nézője magyarul köszöntött minket egy fülsiketítő üdvrivalgással. Hát persze, csupa amerikás magyar töltötte meg a lelátókat.

A meccs jobban is indulhatott volna, de hát nagyon meleg a víz, kicsit most is álmosak voltunk. 2-1-re és 3-2-re vezettek is a szerbek, ekkor még a játékra tudtak összepontosítani. Később ez megváltozott, de ebben Kásás Tomi három gyors góljának is komoly szerepe volt.

Félidőben már mi vezettünk 6-4-re, s ettől kezdve egy kicsit elszabadult a pokol. A szerbek mindig visszahúztak, amikor lefordultunk, beszéltek, kiabáltak, csapkodtak, így aztán szép lassan, végleg, csere nélkül kimászhattak a partra a kulcsjátékosok: Sapic (aki 54 gólt dobott a döntőig a sorozatban), Vujasinovic, Nikic, Jokic.

Nélkülük már nem voltak olyan jók, a végén azt is kibírtuk, hogy két büntetőt is elhibázzunk. (Az egyiket jómagam vállaltam.) Kásás négy gólt dobott, Biros Peti, a szobatársam hármat, Benedek Tibi és Steinmetz Ádám kettőt-kettőt, Fodor egyet.
Dénes végre megdicsért bennünket, azt mondta, remekül védekeztünk, ez szerintem is így történt.

Amúgy nem szabad túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítani a szerbek legyőzésének, mindössze egy újabb akadályon jutottunk túl, az olimpia más tészta lesz. Azért nem ártott az önbizalmunknak. Hétfőn délután repülőre ülünk, és kedden délben otthon vagyunk!!!

Rettenetesen hiányzik már a család, de hát valamennyi tudósításomat ezekkel a szavakkal zártam. Mit csináljak, ha folyton ez jut az eszembe?!