Magyar érintettje is van a korrupciós NOB-botránynak

Vágólapra másolva!
Korrupció gyanúja miatt felfüggesztették Ivan Szlavkov bolgár sportvezető tagságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), és visszavonták a pénteken kezdődő athéni játékokra szóló akkreditációját. Ezen kívül egy magyar ügynök, Komjáthy Gábor is felkerült az olimpián nemkívánatos személyek listájára.
Vágólapra másolva!

Az ügy előzménye, hogy a BBC brit televízió összeállítást sugárzott a NOB-tagok megvásárolhatóságáról. A tévécsatorna egyéves nyomozómunka és magukat üzletembernek kiadó újságírói révén kiderítette, hogy a 2012-es nyári olimpia elnyeréséhez elegendő, 54 szavazatot meg lehet vásárolni a kandidáló London számára. Négy ügynök - a magyar Komjáthy Gábor, a szerb Goran Takac (akinek édesapja, Artur korábban NOB-tag volt), az egyiptomi Mahmud el-Farnavani és a kuvaiti Abdul Muttaleb Ahmad -, valamint Szlavkov segített volna a NOB-tagok megvesztegetésében. A 2012-es játékokra eredetileg kilenc város jelentkezett, közülük május 19-én a NOB végrehajtó bizottsága ötöt választott ki: Párizst, New Yorkot, Moszkvát, Londont és Madridot. A versenyben maradt városok közül 2005. július 6-án hirdetnek győztest.

"Több mint csalódott, dühös vagyok" - hangoztatta Jacques Rogge NOB-elnök azon az athéni sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette: a bolgár sportvezető és a négy ügynök nem vehet részt pénteken rajtoló olimpián. A szervezet alapszabálya alapján ugyanis felfüggeszthető annak a személynek tagsága, aki viselkedésével aláássa a NOB hitelét.

A mindent cáfoló, 1987 óta NOB-tag Szlavkov - aki a Bolgár Olimpiai Bizottság és a Bolgár Labdarúgó Szövetség elnöke is egyben, s apósa az ország egykori kommunista vezetője, Todor Zsivkov - eredetileg vasárnap érkezett volna a görög fővárosba, és részt vett volna a NOB kedden kezdődő háromnapos közgyűlésén. A BBC-riport ügyében vizsgálat indult, és a NOB etikai bizottsága határoz majd Szlavkov sorsáról.

A bolgár sportdiplomata nem először került kétes ügybe, de egyszer sem ítélték el. 1996-ban hivatali visszaélés miatt indult ellene eljárás, majd 2000 májusában a NOB etikai bizottsága előtt tisztázta magát, mert az idei játékok előtti szavazás kapcsán felmerült, hogy eladta voksát Athénnak.

A NOB utoljára a hazájában korrupció és csalás miatt két és fél éves börtönbüntetésre ítélt dél-koreai Kim Un Dzsong tagságát függesztette fel.