Szenvednek a görög futballválogatottak

Vágólapra másolva!
A görög nőilabdarúgó-válogatott már kiesett, a férfi pedig nagyon közel áll a búcsúhoz az olimpiai torna csoportküzdelmeiben. A hölgyek az Egyesült Államok után Ausztráliától is vereséget szenvedtek, míg a férfiak a Korea elleni döntetlen után 2-0-ra kikaptak Malitól.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Albert Flórián
Baróti Lajos
Bene Ferenc
Buzánszky Jenő

Az összes interjú


Ha lehet ilyet mondani, a legjobbkor kapta meg második sárga lapját és az azzal járó egymérkőzéses eltiltást Abby Wambach, az Egyesült Államok nőilabdarúgó-csapatának játékosa. Az amerikai válogatott ugyanis két mérkőzésen szerzett hat pontjával már biztosan továbbjutott, így a csatárnak mindössze az utolsó, már tétnélküli csoportmérkőzést kell kihagynia.

Szalonikiben az együttes Brazília ellen lépett pályára, s úgy nyert 2-0-ra, hogy az első találatot büntetőből a világ egyik legjobbjának tartott Mia Hamm jegyezte az 58. percben, a másodikat Wambach egy pazar szólót követően a 77. percben szerezte - utolsó 17 mérkőzésén 16. alkalommal volt eredményes.

A csoport másik mérkőzésén az ausztrál válogatott 1-0-ra nyert Görögország ellen Heather Garriock góljával, így a "Matildas" reményei életben maradtak a továbbjutást illetően - már csak le kellene győznie az amerikaiakat. A házigazda viszont elbúcsúzott a viadaltól.

A csoportmérkőzések során a négycsapatos G csoportból búcsúzik egy csapat, míg a három alakulatot számláló E és F csoportból csak a rosszabbik harmadik esik ki.

eredmények
E csoport (Athén)
Nigéria - Japán 1-0 (0-0)
gól:
Okolo (55.)

a csoport állása: 1. Nigéria 3 pont/1 mérkőzés (1-0), 2. Japán 3/2 (1-1), 3. Svédország 0/1

F csoport (Pátra)
Kína - Mexikó 1-1 (1-1)
gól:
Ting Ji (34.), illetve Maribel Dominguez (11.)

a csoport állása: 1. Németország 3 pont/1 mérkőzés, 2. Mexikó 1/1 (1-1), 3. Kína 1/2 (1-9)

G csoport (Szaloniki/Iraklió), 2. forduló:
Egyesült Államok - Brazília 2-0 (0-0)
gól:
Mia Hamm (58.), Abby Wambach (77.)

Ausztrália - Görögország 1-0 (1-0)
gól:
Heather Garriock (27.)

a csoport állása: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Ausztrália 3 (1-1), 3. Brazília 3 (1-2), 4. Görögország 0.

Forrás: EPA

Jung Wu Kim győztes gólt szerzett Mexikó ellen

Nem csak a hölgyeknél, a férfiaknál sem megy a görögöknek, az Európa-bajnok csapat utánpótlása Malitól szenvedett sima, 2-0-s vereséget úgy, hogy Berthe már a 2. percben bevette a hazaiak kapuját, Ndiaye pedig a félidő hosszabbításában beállította a végeredményt.

Győzelmével Mali át is vette a vezetést a csoportban, mivel 2-0-s gólkülönbsége jobb, mint a szintén négypontos Koreáé, amennyiben kedden döntetlent játszanak egymással, mindketten továbbjutnak.

Az Argentínától elszenvedett 6-0-s kudarc után újabb kiütéses vereséget szenvedett a szerb-montenegrói válogatott, amelyet ezúttal Ausztrália vert 5-1-re. A dél-amerikaiak viszont már negyeddöntősök, ugyanis Tevez, valamint Saviola találataival 2-0-ra nyertek Tunézia ellen.

eredmények
A csoport (Athén/Szaloniki)
Mali - Görögország 2-0 (2-0)
gól:
Berthe (2.), Ndiaye (45.)

Koreai Köztársaság - Mexikó 1-0 (1-0)
gól:
Jung Wu Kim (16.)

a csoport állása: 1. Mali 4 pont (2-0), 2. Koreai Köztársaság 4 (3-2), 3. Mexikó 1 (0-1), 4. Görögország 1 (2-4)

C csoport (Iraklió/Pátra)
Ausztrália - Szerbia-Montenegró 5-1 (2-0)
gól:
Radonjic (72.), illetve Cahill (11.) Aloisi (45., 57.), Elrich (60., 86.)

Argentína - Tunézia 2-0 (1-0)
gól:
Tevez (39.), Saviola (72.)

a csoport állása: 1. Argentína 6 pont, 2. Ausztrália 4, 3. Tunézia 1, 4. Szerbia-Montenegró 0.