Korea legyőzésével elődöntős a férfikézi-csapat

Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott bejutott a pénteki elődöntőbe az athéni olimpián, miután a negyeddöntőben 30-25-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát. Skaliczki László együttese Horvátországgal mérkőzik a fináléba kerülésért.
Vágólapra másolva!

Fórum: Legyen már egy athéni kézilabda topik!

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
Olimpiai férfikézilabda-torna, első negyeddöntő:
Magyarország - Koreai Köztársaság 30-25 (14-13)


Magyarország:

Koreai Köztársaság:
hétméteresek:

Eleinte hihetetlenül agresszív védekezést mutatott be mindkét válogatott, szinte nem is akadt igazi lövőhelyzet. A magyarok a hatodik percben szerezték első góljukat, igaz, ezzel csak egyenlítettek. A folytatásban felváltva estek a találatok, csak amíg az ázsiai alakulat hosszú lefolyású támadások végén - főleg a német Bundesliga kétszeres mesterlövésze, a langaléta Joon Kjung Sin révén -, addig a magyarok gyors kontrákból, kevesebb energia felhasználásával voltak eredményesek.







Szathmári a folytatásban is extázisban védett - nevét kiabálta több ezer magyar szurkoló. Elöl pedig már-már megalázó volt, ahogy Nagy - Lendvay szemfüles megmozdulása révén - az üres kapuba lőtt gólt. Zúgott a "Szép volt, fiúk!"

A magyar férfiak - akik ezt megelőzően 1988-ban voltak a legjobb négy között olimpián - legközelebb pénteken lépnek pályára, mégpedig a világbajnok horvátok ellen, akik a házigazda görögöket verték 33-27-re. A keddi nappal a kézilabda búcsúzik a Faliró-csarnoktól, és átköltözik az Elenikó-arénába.

A további negyeddöntők:
Horvátország - Görögország 33-27 (19-11)
Németország - Spanyolország 32-30 (15-16, 27-27, 30-30) - büntetőkkel
Oroszország - Franciaország 26-24 (13-14)

a pénteki elődöntő párosítása:
15.30: MAGYARORSZÁG - Horvátország
17.30: Németország - Oroszország

(MTI)