Szabó Nikolett nem jutott a gerelyhajító döntőbe

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nem jutott be a női gerelyhajítás döntőjébe Szabó Nikolett az athéni olimpián. A korábbi utánpótlás Európa-bajnok finálés reményekkel érkezett a görög fővárosba, hiszen idén ő rendelkezett a hetedik legnagyobb dobással (63,19 m).

Elsőre alig maradt el a 61 méteres selejtező szinttől (60,20), de már ekkor látszott, hogy ez kevés lesz a továbbjutáshoz, mert meglepően sokan - az első csoportból nyolcan - dobták túl. Javítania nem sikerült a folytatásban, 59,06 majd 54,60 következett, így búcsúzni kényszerült. Összesítésben a 16. helyen végzett. Bővebben>>>