Annus-ügy: a genetikai vizsgálat lesz a döntő

Vágólapra másolva!
Bakanek György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium doppingügyekben illetékes főtanácsadója szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), illetve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szakemberei Annus Adrián vizeletmintáinak szteroidprofilját hasonlították össze, de az azok közötti eltérés - noha gyanúra adhat ugyan okot - nem bizonyító erejű.
Vágólapra másolva!

A NOB részletes határozata

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú




A nehézatléta vasárnap úgy nyilatkozott, szerinte nem igaz, hogy a két vizeletminta különbözik: "Ha ez igaz lenne, már rég előjöttek volna vele. A két minta megegyezik. Viszont a tesztoszteronszint nem egyezik, persze mind a két esetben belül van a tűréshatáron. De orvos szakértőtől tudom, hogy a tesztoszteronszint óráról órára változik."