Buldózer a stadionkapuban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az athéni nyári játékokat megelőző időszak - elsősorban az építkezések vontatottságából adódó - problémáit követően az olimpia rajtjára a siker érdekében egységbe forrtak a görögök, a zárás után azonban máris kezdenek kiújulni az ellentétek.

A krétai Iraklió 28 ezres stadionjának a bejáratát a városvezetés utasítására buldózerrel torlaszolták el, hogy megakadályozzák a létesítménybe telepített műszaki, informatikai és orvosi felszerelések elszállítását.

"A szervezőbizottság nem viheti el az eszközöket, mert azokat a görög adófizetők pénzéből vásárolta, ráadásul szükségesek az aréna további működéséhez" - mondta a polgármesteri hivatal egyik elöljárója.

Az illetékes jelezte, hogy a rendezők már a játékok befejezése előtt, az utolsó krétai futballmérkőzés után megpróbálták érvényre juttatni elképzeléseiket, de a városvezetés ezt nem engedte.