Kialakult a torinói olimpia hokimezőnye

Vágólapra másolva!
Svájc, Lettország és Kazahsztán férfijégkorong-válogatottja indulási jogot szerzett a 2006-os torinói téli olimpiára, miután megnyerte a selejtező utolsó fordulóját.
Vágólapra másolva!

Klotenben a házigazda svájciak mindhárom mérkőzésükön diadalmaskodtak, ám az áprilisi, debreceni divízió I-es vb-n is szereplő norvégok - akik az ötkarikás kvalifikáció előző körében éppen a magyarokat búcsúztatták nagy csatában - majdnem meglepetést okoztak. A hajdúsági városban szintén fellépő japánok pont nélkül zártak.

Rigában csodát láthatott a hazai közönség. A továbbjutásról döntő mérkőzésen a 2002-es Salt Lake City-i játékokon többek között a svédeket legyőző és az elitmezőnyben a negyedik helyen záró fehéroroszok öt perccel a vége előtt még 4-2-re vezettek, ekkor azonban a lettek 2:20 perc alatt háromszor betaláltak, és nyertek 5-4-re.

Klagenfurtban az osztrákok csak magukat okolhatják, hogy a továbbjutó helyről végül lecsúsztak.

eredmények
A csoport (Kloten):
Dánia - Japán 5-2
Svájc - Norvégia 3-1
Norvégia - Dánia 4-0
Svájc - Japán 5-1
Norvégia - Japán 4-3
Svájc - Dánia 4-2

a végeredmény: 1. Svájc 6 pont, 2. Norvégia 4, 3. Dánia 2, 4. Japán 0.

B csoport (Riga):
Fehéroroszország - Szlovénia 7-2
Lettország - Lengyelország 3-1
Fehéroroszország - Lengyelország 3-2
Lettország - Szlovénia 2-1
Szlovénia - Lengyelország 4-3
Lettország - Fehéroroszország 5-4

a végeredmény: 1. Lettország 6 pont, 2. Fehéroroszország 4, 3. Szlovénia 2, Lengyelország 0.

C csoport (Klagenfurt):
Kazahsztán - Ukrajna 2-1
Ausztria - Franciaország 1-1
Franciaország - Ukrajna 4-3
Ausztria - Kazahsztán 4-0
Ukrajna - Ausztria 4-3
Kazahsztán - Franciaország 1-0

a végeredmény: 1. Kazahsztán 4 pont, 2. Ausztria 3 (8-4), 3. Franciaország 3 (5-5), 4. Ukrajna 2.

Ezzel kialakult a 2006-os torinói olimpia férfi jégkorongtornájának csoportbeosztása.
A csoport: Kanada, Csehország, Finnország, Németország, Olaszország, Svájc
B csoport: Svédország, Szlovákia, Egyesült Államok, Oroszország, Lettország, Kazahsztán.