Torino 2006: két faluban fognak lakni a magyarok

Vágólapra másolva!
Az egyes versenyhelyszínek, illetve hivatalos központok közötti nagy távolságok miatt a magyarok két faluban laknak majd a 2006-os torinói téli olimpián.
Vágólapra másolva!

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója a játékok központi helyszínén tartott csapatvezetői értekezletről hazatérve elmondta: a jeges sportokat űző versenyzők Torinóban, míg a sízők, a sílövők és bobversenyzők Sestriere-ben kapnak szállást. A falu tízemeletes házaiban már csak a belső szerelési munkálatok vannak hátra.

Molnár Zoltán megjegyezte, hogy az olasz szervezők a biztonságra nagy gondot fordítanak, így a hivatalos résztvevők akkreditálása lassabban halad. A doppingot illetően az athéni nyári játékokhoz hasonló, szigorított intézkedések várhatók, vagyis bárkit bármikor ellenőrizhetnek.

A 2006. február 10. és 26. között sorra kerülő téli olimpián előreláthatólag 25-30 magyar versenyző indulhat.