Sebestyén már betörte a korcsolyacipőjét

Vágólapra másolva!
Sebestyén Júlia műkorcsolyázónő már minden erejével a jövő évi torinói téli olimpiára készül, s már az sem zavarja, hogy augusztusban elszakadt korcsolyacipőjét le kellett cserélnie egy újra.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legismertebb teagyártó és -forgalmazó cége egyéves szponzorációs szerződést kötött Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázónővel. Amint azt a Westend Hiltonban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón - a Drezdában, 1882-ben alapított Teekanne részéről - Bernhard Zoller igazgató elmondta, Sebestyén Júlia kiválasztásában Európa-bajnoki címe mellett a sportága is sokat nyomott a latban, mert a teafogyasztás szezonálisan ugyancsak a téli hónapokhoz kötődik leginkább.

"A teázás szertartása szinte hozzám nőtt, még azokból az időkből, amikor kislányként átfagyva mentem haza az edzésekről. Ilyenkor azonnal beleugrottam egy kád meleg vízbe, édesapám pedig máris főzte a teámat. Legjobban a gyümölcsteákat szeretem, ezekből bármelyik jöhet! Sőt, mostanában már a zöld teával is megbarátkoztam, pedig nem is olyan régen még elképzelhetetlennek tartottam, hogy valamikor ebből kortyolgassak" - árulta el Sebestyén Júlia az esemény apropóján.

A versenyszezon kapcsán pedig a következőket osztotta meg az újságírókkal: "Úgy gondolom, hogy jó programokat sikerült összeállítanunk, és a szezonkezdésemre igazán nem panaszkodhatom, hiszen a pozsonyi nemzetközi versenyt megnyertem. Utána a Skate America sajnos már nem úgy sikerült, ahogy igazán szerettem volna. De nem szabad elfelejteni, hogy a szezon nagyon hosszú, és a fő verseny majd csak a februári téli olimpia lesz. A vb-t pedig márciusban rendezik, s októbertől márciusig egyfolytában csúcsformában lenni nagyon nehéz. Ráadásul a nyáron államvizsgáztam, így az előző évekhez képest idén később kezdtem a felkészülést. S volt egy külön pechem, hogy augusztusban elszakadt a korcsolyacipőm, ami további két-három hét csúszást jelentett. Az új cipőt ugyanis be kell törni, ami időbe telik. A programjaim nagyon nehezek, sokat kell gyakorolni, így tudom, hogy százszázalékosan még nem álltak össze. De tudom, hogy jó úton haladok" - mondta el Sebestyén Júlia, aki a sajtótájékoztató keretében a héten immár másodszor korcsolyázott a WestEnd tetőkertjében, hiszen a Jégterasz keddi megnyitóján is fellépett.

Európa-bajnoknőnk számára következő igazi erőpróba a november végi szentpétervári Grand Prix-verseny lesz.

Fábik Tibor