Az NHL tinisztárja nem lehet ott az olimpián

Vágólapra másolva!
Hiába ajánlotta maga helyett csapattársát, az év újonca megtisztelő címre is pályázó Sidney Crosbyt a legendás Mario Lemieux, a 19 éves csatár nem került be a kanadaiak olimpiai keretébe. Wayne Gretzky szakvezető viszont meglepetésre beválogatta Todd Bertuzzit.
Vágólapra másolva!

Vancouverben kihirdette 23-as keretét Wayne Gretzky, a kanadai jégkorong-válogatott szakvezetője, aki a 2002-es címvédő együttesből kilenc játékost ismét meghívott a válogatottba.

Így ott lesz Torinóban a védők közül Rob Blake (Colorado), Adam Foote (Columbus), Ed Jovanovski (Vancouver), Scott Niedermayer (Anaheim) és Chris Pronger (Edmonton), míg a csatárok közül Simon Gagne (Philadelphia), Jarome Iginla (Calgary), Ryan Smyth (Edmonton), valamint a csapatkapitánnyá választott Joe Sakic (Colorado).

Meglepetésre nem került csapatba Sidney Crosby, a Pittsburgh Penguins újonc csatára, akit pedig Mario Lemieux is Gretzky figyelmébe ajánlott. A keretben található ellenben a Vancouver Canucks csatára, Todd Bertuzzi, aki a 2003-2004-es szezonban olyan súlyos sérülést okozott a coloradói Steve Moore-nak, hogy az idény hátralévő mérkőzésitől eltiltották, s a lockout miatt gyakorlatilag másfél évet hagyott ki.

Kanada 2002-ben ötvenkét év után tudott ismét diadalmaskodni a téli olimpiákon.

a kanadai keret
kapusok: Martin Brodeur, Roberto Luongo, Marty Turco
védők: Rob Blake, Adam Foote, Ed Jovanovski, Scott Niedermayer, Chris Pronger, Wade Redden, Robyn Regehr
csatárok: Joe Sakic, Jarome Iginla, Simon Gagne, Joe Thornton,Vincent Lecavalier, Dany Heatley, Brad Richards, Rick Nash, Shane Doan, Todd Bertuzzi, Ryan Smyth, Martin St. Louis, Kris Draper
tartalék: Jason Spezza, Eric Staal, Brian McCabe.

az NHL legutóbbi játéknapjának eredmények
Columbus Blue Jackets - Dallas Stars 3-5
New York Islanders - New Jersey Devils 4-2
Chicago Blackhawks - Nashville Predators 1-6
Calgary Flames - Los Angeles Kings 2-5
Vancouver Canucks - Edmonton Oilers 6-7
Anaheim Mighty Ducks - St. louis Blues 6-3.