Vágólapra másolva!
Amikor 1850-ben az angol Bushnell forradalmasította a korcsolyázást, még senki sem gondolta, hogy ezzel a legelső téli olimpiai sportágat honosította meg a kontinensen. Márpedig a műkorcsolya még a téli játékoknál is régebben, az 1908-as londoni nyári olimpián szerepet kapott, és azóta sem múlt el a sportág dicsősége.
Vágólapra másolva!

Magyar indulók:
Sebestyén Júlia
Pavuk Viktória
Hoffmann Nóra
Elek Attila
Tóth Zoltán

Bár a középkor embere már felfedezte a csúszkálás szépségét, az igazi forradalmat E.W. Bushnell robbantotta ki, amikor megalkotta az első fém éllel rendelkező korcsolyát. A sportág olyannyira népszerű lett, hogy az 1908-as londoni, és az 1920-as antwerpeni nyári játékok programjába beiktatták a férfiak, a hölgyek és a párosok versenyét, ám igazi helyét csak az 1924-es, chamonix-i ötkarikás játékokon nyerte el.

A férfiaknál az amerikai Richard "Dick" Button 1948-as sikeréig csak európai versenyző nyert, azóta viszont állandósul az orosz-amerikai harc, amelyet utoljára a brit Robin Cousins tudott megtörni még 1980-ban.

A hölgyek versengésének hőskorában a norvég Sonja Henie-nek nem volt méltó ellenfele, aztán Tenley Albright, Carol Heiss, Peggy Fleming és Dorothy Hamill jóvoltából az amerikaik, majd Anett Pötzsch és Katarina Witt révén a keletnémetek időszaka következett. Az utolsó olimpiákon aztán Kristy Yamaguchi (1992), Tara Lipinski (1998) és Sarah Hughes (2002) mellett egy ukrán kislány, Okszana Bajul (1994) is felért a csúcsra.

Párosban a szovjet Ludmilla Bjelouszova, Alekszander Protapopov kettős 1964-es berobbanása óta mindig orosz (szovjet) duó nyert - igaz, pontozói csalás miatt Salt Lake Cityben Jelena Berezsnaja és Anton Sziharulidze mellett a kanadai Jamie Sale, David Pelletier is felkapaszkodhatott a dobogó tetejére.

A jégtánc 1976-os színre lépésétől számítva csak a brit Jayne Torvill, Christopher Dean kettős tudta megtörni a keleti hegemóniát 1984-ben a fantasztikus Boleróval, illetve a legutóbbi olimpián a francia Marina Anissina,Gwendal Peizerat kettős ért fel a csúcsra.

Ami a magyarokat illeti: a műkorcsolyázásban a legsikeresebb téli sportágat tisztelhetjük. A világbajnok Rotter Emília, Szollás László duó 1932-ben és 1936-ban bronzérmes lett, Kékessy Andrea és Király Ede ezüstöt nyert St. Moritzban (1948), majd a következő két olimpián a Nagy testvérpár, Marianna és László szerzett két bronzot. Az 1980-as játékokon Regőczy Krisztina és Sallay András csalással maradt le az aranyéremről, azóta viszont a legsikeresebb helyezésünk két hetedik hely volt, ezt Engi Klára és Tóth Attila tudta felmutatni 1988-ban és 1992-ben.