Társoldalunk:

Németországé az első torinói arany

2006.02.11. 15:08

A német Michael Greis nyerte a torinói téli olimpia első aranyérmét a férfi sílövők 20 km-es számában. Az egyetlen magyar induló, Tagscherer Imre a 88 fős mezőnyben a 78. helyen végzett.

Félárbocon a magyar zászló

Tagscherer - aki a magyar delegációból az első rajthoz álló volt a játékokon - bizakodóan várta a szombati viadalt, jó erőben érezte magát. Az időjárás nem volt éppen télies, szokatlanul meleg volt, a nap hétágra sütött, felhő nem volt az égen.

A 88 résztvevőt félpercenként indították, Tagscherer a 34.-ként vágott neki a 20 km-es távnak, amelyen négyszer kellett lőni. A magyar versenyző elsőre - amikor is fekve kellett eltalálni az öt céltáblát - egyszer rontott, majd a következő körben elérkezett számára a holtpont, és állva háromszor is hibázott. Minden hiba egy büntetőpercet jelentett. A folytatásban már javított, megint csak egyszer tévesztett. Következett ismét az álló lövészet, és ekkor kétszer rontott, így összesen hét lőhibát ejtett. Ez a várakozás alapján túl soknak tekinthető, és ezt maga is elismerte. Az ideje 1:05:11.1 óra, ami 10:48.1 perccel maradt el a győztes Greis teljesítményétől.

"Öt álló, és két fekvő lőhibám volt, ennyit nem szoktam téveszteni. Ez az én rontásom. A pálya nagyon nehéz, már csak azért is mert rendkívül magasan, egész pontosan 1680 méteren fekszik, így alig van elegendő oxigén, és különös mikroklímája is van. A hó mínusz 10, a levegő pedig plusz 10 fokos. Több sportági nagyhatalomnak számító osztrák és német versenyző is nehezen birkózott meg a szokatlan körülményekkel. A futás jól ment, de sajnos az álló lövészet miatt nem lehetek elégedett. Pedig állva jobban szoktam lőni, mint fekve. Ha nem rontok öt állót, akkor a mezőny második felének elején zárhattam volna. Ez életem utolsó olimpiája, sok áldozatot hoztam, hogy ezt a szép sportot űzhessem, de most úgy érzem, elég volt" - mondta az MTI-nek a célba érkezés után Tagscherer Imre, aki a 2002-es Salt Lake City-i játékokon ugyanezen a távon 70. volt.

A torinói játékokon kedden 13:30-kor a 10 km-es sprintben lesz még érdekelt, ott a legjobb 60 között kell zárnia, hogy indulhasson a szombati 12,5 km-es üldözéses számban.

Sílövészet, férfi 20 km, olimpiai bajnok:
Michael Greis (Németország) 54:23.0 perc (1 lőhiba)
2. Ole Einar Björndalen (Norvégia) 16 mp hátrány (2)
3. Halvard Hanevold (Norvégia) 1:08.9 p h. (2)
...
78. TAGSCHERER IMRE 10:48.1 p h.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK