Huszár és Darázs is bízik a szerencsében

Vágólapra másolva!
Jókedv és egyben visszafogott várakozás előzi meg a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók szerdai szereplését a torinói téli olimpián. Huszár Erika az 500 méter negyeddöntőjében, Darázs Péter pedig - aki 1500-on bravúrral a 11. volt - az 1000 méter selejtezőben fut. Mindketten abban bíznak, hogy lesz olyan szerencséjük, mint Knoch Viktornak 1500-on, amikor is beért a legtitkosabb álmokban remélt A döntőbe, ahol ötödikként zárt.
Vágólapra másolva!

"Úgy érzem, képes vagyok a legjobb nyolc közé jutni, és ott aztán bármi előfordulhat. Ez egy ilyen sportág" - mondta Huszár, aki az 500-as selejtezőben kiugrása után is tovább tudott jutni a 16 közé. A szám másik magyar érdekeltje, Darázs Rózsa viszont bukott, és kiesett.

"Ez a legerősebb számom, ám a negyeddöntős futamom nem könnyű. Lesz kínai, kanadai és olasz ellenfelem. Az előbbi nagyon erős, a hazai versenyzőnél jobbnak érzem magam, vagyis a kanadaival csatázom majd a továbbjutó második helyért" - tette hozzá Huszár, akinek szülei és három testvére a helyszínen szurkol majd érte.

Darázs Péter már túl van egy bravúron: B döntős volt 1500-on, és végül 11.-ként zárt. "A csapatnak erőt adott, hogy Viktor remekül szerepelt, olimpiai pontszerző lett. Fontos ez a sportág számára. Az ezer méter egy kicsit nehezebb, a futamon belül előbb indul meg a nagy harc, és már a rajt is fontos. Nem tudom, lesz-e még szerencsém, de az biztos, ha valaki előttem hibázik, azt igyekszem kihasználni" - nyilatkozta az 1000 méteres selejtezőben érdekelt Darázs Péter.

A szám negyed- és elődöntőjét, valamint fináléját szombaton rendezik.