Raich nyerte az alpesisí-aranyat, Marosi 38.

Vágólapra másolva!
Az osztrák Benjamin Raich nyerte a férfi óriás-műlesiklást a torinói téli olimpián, Marosi Attila remekül helytállva a 38. lett.
Vágólapra másolva!

A délelőtti, első futamban a kanadai Francois Bourque volt a leggyorsabb a francia Joel Chenal és a svéd Fredrik Nyberg előtt, ám a két osztrák, Hermann Maier és Benjamin Raich hátránya sem volt ledolgozhatatlan. A legjobb 12 versenyző egy másodpercen belül volt. Marosi biztonságosan végigjött a roppant nehéz pályán, és úgy lett a 82 indulóból a 41., hogy csak 47-en értek célba (34-en kiestek, egy versenyzőt pedig kizártak).

Délután sem maradtak el az izgalmak, előbb az amerikai Bode Miller állt az élre, majd a norvég Aksel Lund Svindal századra azonos időt ment vele. Jöttek az osztrákok: a Salt Lake Cityben két bronzérmet gyűjtő, kétszeres világbajnok, az összetett Világkupát jelenleg vezető Raich szenzációs idővel került az első helyre - és ott is maradt -, Maier viszont 16 századdal lemaradt. Nyberg nem tudott javítani, Chenal viszont megelőzte Maiert, de Raichot nem. Az első körben legjobb Bourque végül a negyedik helyen zárt.

A sztárok után következtek a többiek, köztük Marosi. A magyar versenyző végül a 38. lett. A szombati műlesiklásban is érdekelt Marosinak az volt a célja, hogy mindkét futamon célba érjen, és a rangsorban mögötte állókat megelőzze. Ez a terve maradéktalanul bevált.

"Nagyon nehéz volt a pálya, még a legjobbak közül sem ment mindenki szépen, egyenletesen. Az időeredményen nem igazán tudtam volna javítani, legfeljebb kockáztatással, de előtérben volt a biztonság, mert mindenképpen célba akartam érni. A kieséseknek is köszönhetően jó helyen végeztem, de például az iráni, illetve a bosnyák ellenfelet szerettem volna megelőzni, és ez sajnos nem sikerült" - mondta Marosi. A versenyt végül 41-en fejezték be értékelhető eredménnyel.

A másik magyar alpesi síelő, Tuss Réka szerdán a női műlesiklásban, pénteken pedig az óriás-műlesiklásban érdekelt.

Alpesi sí:
férfi óriás-műlesiklás, olimpiai bajnok:
Benjamin Raich (Ausztria) 2:35.00 p
2. Joel Chenal (Franciaország) 2:35.07
3. Hermann Maier (Ausztria) 2:35.16
... 38. Marosi Attila 3:05.12