Újabb razzia az osztrák sífutócsapatnál

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) emberei hétfő este újabb razziát tartottak az osztrák sífutók szállásán a torinói téli olimpián. Otto Jung, Martin Stockinger edzője arról számolt be az APA osztrák hírügynökségnek, hogy 19 és 20 óra között jelentek meg a doppingellenőrök, s legalább két-három órán át vizsgálódtak.
Vágólapra másolva!

"Amit velünk csinálnak, az egyszerűen botrányos" - nyilatkozta Markus Gandler az Osztrák Síszövetség nevében.

Szombat este összehangolt rendőri-orvosi akció keretében tíz osztrák északi sízőt, illetve sílövőt vetettek alá kontrollnak, miután kiderült, hogy a csapatnál járt Walter Mayer edző, akit korábban a 2010-es vancouveri játékokig eltiltottak az olimpiai részvételtől, miután négy esztendeje, Salt Lake Cityben doppingbotrányba keveredett. A hétvégi akció során az olasz rendőrség szerint 100 injekciós tűt, 30 kis csomag gyógyszert és különböző vértranszfúziós eszközöket foglaltak le.

Az esetet követően, vasárnap hajnalban két sílövő, Wolfgang Rottmann és Wolfgang Perner elhagyta az osztrákok szállását és hazautazott. Az Osztrák Olimpiai Bizottság kizárta őket a csapatból, mert engedély nélkül távoztak, ráadásul azóta gyanúba keveredtek: a razzia során egyikük állítólag kidobott egy nejlonzacskót az ablakon, amikor a rendőrök megérkeztek.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) saját doppingszabályzata ellenére mindenképpen nyilvánosságra hozza a szombaton ellenőrzött osztrák versenyzők teszteredményeit. "Túl nagy a nyomás ebben az ügyben, ezért kivételt teszünk" - mondta Giselle Davies, a NOB szóvivője.

A szabályok szerint a vizsgálatok eredményeit csak pozitív esetben ismertetik.