Eljárás indult egy osztrák sílövő ellen

Vágólapra másolva!
Olasz bírósági körökből az a nemhivatalos információ szivárgott ki, hogy a torinói téli olimpián szerepelt egyik osztrák sílövő ellen doppingolás vádjával eljárás indult.
Vágólapra másolva!

A versenyző nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit lehet tudni, hogy az a sílövő az érintett, aki a szombati házkutatás során egy vérkészítményeket tartalmazó zacskót kidobott az ablakon.

Pénteken folytatódtak a kihallgatások, ezúttal a sílövők szálláshelyén dolgozó szakácsokat faggatták.

Ezenkívül az olasz hatóságok elkezdték vizsgálni Walter Mayer bankszámláit is. A kivonatokból próbálják megállapítani, hogy az Osztrák Sí Szövetség (ÖSV) valóban megszakított-e minden hivatalos kapcsolatot a szakemberrel a játékok idejére. A tréner azért nem lehetett volna ott hivatalosan az osztrák csapattal a mostani játékokon, mert 2002-ben, Salt Lake City-ben részese volt a vérátömlesztéses doppingügyeknek.

A NOB közben rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: valamennyi osztrák északi sízőnek negatív lett a doppingtesztje.