Társoldalunk:

Túlteljesítette az elvárásokat az olimpiai csapat

2006.02.27. 10:34

"Álmainkban sem gondoltunk olyan szép eredményekre, mint amilyeneket a magyar küldöttség ért el Torinóban" - mondta Molnár Zoltán, a vasárnap zárult téli olimpián részt vett csapat vezetője.

"Az elvárás az volt a versenyzőkkel szemben, hogy a játékokon életük legjobb formáját nyújtsák vagy közelítsék meg, és ez szinte kivétel nélkül sikerült is. Semmi kifogás nem lehet a sportolókkal szemben!" - vélekedett Molnár, aki a versenyzőket két csoportba sorolta.

Az egyikbe azok tartoznak, akik a világ élmezőnyéhez tartoznak vagy közel vannak ahhoz. A másik rész pedig azokból állt, akiknek már ahhoz komoly eredmény kellett, hogy kiharcolhassák az indulási jogot. 

A rövidpályás gyorskorcsolyázók voltak a legeredményesebbek a magyarok közül: Huszár Erika negyedik, Knoch Viktor pedig ötödik volt 1500 méteren, és utoljára 1980-ban fordult elő, hogy a magyar küldöttségnek sikerült olimpiai pontokat szerezni téli játékokon. 

"Fantasztikus ez a kis csapat, amelyre két éve, egy svájci nemzetközi ifjúsági versenyen figyeltünk fel, ahol négy aranyérmet szerzett. Tavaly ősszel a Magyar Olimpiai Bizottság rendkívüli támogatást ítélt meg nekik, hogy két ázsiai Világkupa-viadalon elindulhassanak. Most is látszik, hogy a MOB jól és bölcsen döntött. A társaság nagyon fiatal, és még sokáig nagyon-nagyon kellemes élményeket szerezhetnek mindannyiunknak. Úgy gondoltuk, ha már egy short trackes a legjobb tízbe kerül, az már bravúr, így viszont messze-messze túlteljesítették a várakozásokat" - mondta Molnár Zoltán.

Hozzátette: a műkorcsolyázó Sebestyén Júlia most nem volt élete legjobb formájában ugyan, de ott van a világ élmezőnyében, az elmúlt években folyamatosan bizonyított, és jelenléte kimondottan hasznos a csapatot illetően.

"Julika olyan személyiség, aki képes összefogni a társaságot. A fiatalok felnéznek és hallgatnak rá. Ez már a harmadik olimpiája volt, és képes lesz arra, hogy akár a most közelgő vb-n újra sikeres legyen."

A műkorcsolyázóknál maradva a csapatvezető elmondta: Pavuk Viktória megmutatta tehetségét, amit talán a pontozók nem értékeltek igazán, Tóth Zoltán életében először mutathatta meg felnőtt világversenyen kűrjét, míg a jégtáncosok is hozták magukat.

A sífutó- és -lövők, alpesi síelők önmagukhoz képest remekül helytálltak, és noha nem tartoznak az elithez, dicséret illeti őket. Egyetlen futamot sem adtak fel, tisztességesen, becsülettel hajtottak.

"Abszolút elégedett vagyok velük is" - mondta Molnár Zoltán, aki a bobosok kapcsán megjegyezte, nagyszerű eredmény, hogy a kettes és a négyes is az utolsó pillanatban kiharcolta az indulási jogot. 

A csapatvezető a doppingkérdést sem kerülte meg. "Nem tudom, mi lehet az oka, de amíg Salt Lake Cityhez képest összességében 40 százalékkal nőtt az ellenőrzések száma, most 35 helyett csupán 13-szor vettek mintát a magyaroktól. A rövidpályások nyolc, a síelők és a bobosok pedig összesen öt kontrollon estek át. Mindenki úgy utazott ki Torinóba, hogy legalább egy doppingvizsgálaton részt vett, és most sem volt gond. Athénnal szemben most nem mi voltunk a fókuszban" - zárta az MTI-nek adott értékelését Molnár Zoltán.

Gyulai Márton, a bobosok pilótája is értékelte az olimpiát. "A négy évvel ezelőtti helyezésünkön nem sikerült javítanunk, de nem vagyok elégedetlen. A mezőny kezd egyenrangú félként tekinteni minket. Salt Lake City után elhatároztam, hogy legyen egy stabil bobcsapatunk. Úgy érzem, ezt teljesítettük, a költségeket egy forint állami támogatás nélkül mi álltuk. Torino előtt és alatt több szponzori megkeresés is történt, így remélem, hogy az olimpia adta ismertséget kamatoztatni tudjuk a magyar bobsport további fejlesztésében."

Huszár Erika a zárünnepélyen már mosolyogva integetett, de ezzel együtt elfáradt az olimpia két hete alatt. "Nagyon elhúzódtak a versenyek, két hétig minden nap volt edzés vagy verseny. Ez fizikailag és lelkileg is elég fárasztó volt. Az 1500 méteren megszerzett negyedik helynek nagyon örültem, de valahogy bennem maradt ez az egész, nem nagyon tudtam kiörülni magamat, és ez sokszor a pihenés rovására ment, annyira zakatoltak bennem annak a napnak a pillanatai. Arra nem gondoltam, hogy odahaza meg fogják kérdőjelezni, megérdemeltük-e a jó helyezéseinket, mondván, csak szerencsénk volt. Nekem inkább az van az eszemben, hogy azért, hogy itt lehettünk, mennyit dolgoztunk. Az olimpia után sem állok le, mert egy hónap múlva itt a világbajnokság, s ott is szeretnék helytállni" - értékelt Torino legeredményesebb magyar versenyzője.

MTI/MobilPress

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK