Összefogott öt magyar sikersportág

Vágólapra másolva!
Az olimpia a tét szlogen jegyében öt sportág - az asztalitenisz, a cselgáncs, a kajak-kenu, az öttusa és a vívás - fogott össze egymás idei kiemelkedő hazai versenyeinek népszerűsítésére, a szurkolók figyelmének együttes felkeltésére.
Vágólapra másolva!

Amint azt a csütörtöki közös sajtótájékoztatón hangoztatták, mind az öt sportág szövetsége házigazdája lesz 2008-ban a pekingi kvalifikáció, illetve olimpiai részvétel szempontjából kiemelkedő viadalnak. Az érintettek a kommunikáció összehangolásával igyekeznek elérni, hogy minél több néző látogasson ki az eseményekre, ezzel is támogatva a magyar sportolók sikeres szereplését.

Az elképzelések szerint a Westend női párbajtőr (január 18-20.) illetve a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard (február 8-10.) Grand Prix-n, a Hungária Kupa női cselgáncs Világkupán (február 16-17.), az asztaliteniszezők olimpiai világselejtezőjén (május 8-11.), az MVM öttusa-világbajnokságon (május 29.-június 3.) és a kajak-kenu Mol Világkupán (június 6-8.) propagálják a sorozat eseményeit, többek között a társuló sportágak jeles képviselőinek megjelenésével.

Baráth Etele, a kajak-kenu szövetség elnöke többek között arról beszélt, hogy az utóbbi időben felerősödtek azok a vélemények, melyek megkérdőjelezik az ezen sportágakban elért eredmények értékét. "Utánanéztem, s arra a megállapításra jutottam, hogy minden ország a saját nemzeti sportágaira büszke. Nekünk Mátyás-templomunk van, nem párizsi Notre-Dame-unk, de ebben is lehet imádkozni" - tette hozzá.

Császári Attila, az öttusázók első embere azt mondta, sportága az ötös szám bűvöletében él, ebből a szempontból szerencse és öröm, hogy ebben a társaságban öten vannak. A világbajnokságot illetően úgy fogalmazott, fontos, hogy kiemelkedő versenyeket rendezzenek, melyek aztán követendő példaként szolgálnak. "A vb női és férfi versenye után ismertté válik a pekingi olimpia két 36 fős mezőnye" - érzékeltette, hogy a világbajnokság a kvalifikációs sorozat utolsó állomása.

Gémesi György vívóelnök úgy kezdte, az olimpia kapcsán az ugrik be neki, hogy magyar versenyző áll a dobogó tetején, s eljátsszák neki a Himnuszt. "A ráfutási időszak viszont kevésbé szokott összeszedett lenni, ebből a szempontból is fontos az együttműködés, melynek jelentősége a kommunikáció összehangolásában van" - mondta.

Benedek Fülöp, az asztaliteniszezők szövetségének vezetője többek között megemlítette, sportdiplomáciai siker, hogy a világselejtezőt Budapesten rendezik, ennek révén ugyanis komolyabb esély nyílik kvótaszerzésre.

Tóth László cselgáncselnök szerint olyan összefogásról van szó, melyhez hasonlóra korábban nem volt példa. Megemlítette, hogy az elmúlt év rendkívül sikeres volt, a sportág nagyon jól áll az olimpiai kvalifikációt illetően, s a Hungária-kupán remek lehetőség nyílik arra, hogy tovább javuljanak a pozíciók.

A közös sajtótájékoztatón jelen volt Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója, aki üdvözölte a kezdeményezést, egyben annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az biztosan sikeres lesz.

Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportszakállamtitkára hangsúlyozta az összefogás fontosságát, továbbá annak a jelentőségét, hogy több esetben hazai környezetben küzdhetnek a magyar versenyzők a pekingi repülőjegyért. Egyúttal arra kérte az újságírókat, segítsenek abban, minél több néző látogasson ki a viadalokra, a szurkolók pedig reális elvárásokkal készüljenek az olimpiára.

A versenyeken felállítanak majd egy, a kezdeményezés mottójával ellátott pavilont, amelyben népszerűsítik az összefogást, a szurkolók pedig nyereményjátékban vehetnek részt.