Társoldalunk:

Baseball

2008.02.29. 13:56

A tengerentúl egyik legnépszerűbb sportágáról, a baseballról kevesen tudják, alapjait Európában rakták le.

Az első írásos emlék (A Little Pretty Pocket-Book) ugyanis 1744-ből, Angliából maradt fenn, ennek hatása érződhetett az amerikai függetlenségi háború idején: 1776-ban ugyanis a katonák már játszották Valley Forge mellett.

A 19. századra két típusa alakult ki: a Massachusetts-, valamint a New York-játék; a legfontosabb különbséget a labdák nagysága és keménysége jelentette, utóbbi ráadásul nagyon hasonlított az angol kriketthez is. (Hasonló ütős-játékokat már az 1300-as években jegyeztek és játszottak sokféle népi játék formájában.)

A szabályok kialakításában úttörőszerepet vállalt Alexander Cartwright, aki először nyomtatta ki a baseball szabálykönyvét, majd az 1840-es évek környékén megalapította csapatát a New York Knickerbockerst. Európába az 1900-as évek elején került át a sportág, 1890-ben Nagy-Britannia alakította meg első nemzeti szövetségét.

A Nemzetközi Baseball Szövetség (IBAF) 1938-ban alakult meg, napjainkban 112 tagországot számlál. Az első Európa-bajnokságra 1954-ben került sor, az Európai Baseball Szövetségnek (CEB) jelenleg 40 tagja van.

Magyarországon a baseball 1989-90 körül kezdett terjedni. A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetséget öt klub alapította 1992. június 26-án.

Az olimpián először 1992-ben kapott helyet, Barcelonában - csakúgy, mint négy évvel később Atlantában - Kuba győzött, Sydneyben már az Egyesült Államok szerezte meg az elsőséget. Pekingben nyolc csapat jut majd szóhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK