A nap sportképe(i): hiába ráncigálták Ferlinget

Vágólapra másolva!
A félidőben még vezetett a lengyel csapat, végül azonban simán, 39-30-ra győztek női kéziseink a bukarestben zajló olimpiai selejtező első fordulójában. Mint az alábbi képekből kiderül, hiába rángatták Ferling Bernadettet és társait a rivális játékosai, a mieink az utolsó tíz percben remekül védekeztek, de még ennél is jobban támadtak, így a végén jogos volt az öröm. Három kép a nagy meccsről.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI