Társoldalunk:

Bombaellenfelekkel készülnek kéziseink

2008.04.07. 12:51

A világ legjobbjai ellen készül fel az olimpiára a magyar nőikézilabda-válogatott, amely júniusban és júliusban többek között megmérkőzik Korea, Németország, Románia és Dánia nemzeti együttesével is.

Május 29-től június 1-ig Debrecenben edzőtáborozik a nőikézilabda-válogatott, az utolsó napon az Európa-válogatott lesz Görbiczék ellenfele.

Kis pihenő után június 23-tól Zalakaroson már megkezdődik a közvetlen olimpiai felkészülés. Július 2-4-ig a hagyományos Pannon-kupát, ezúttal Veszprémben Dél-Korea és Németország lesz az ellenfél.

Július 5-12-e között a klubjukban készülhetnek a kerettagok, majd ismét Debrecenben találkoznak, s az edzések mellett 17-én Nagyváradon, 18-án Debrecenben Románia ellen lépnek pályára

Hajdú János csapata július 21-28-ig Skandináviában túrázik: 22-én és 23-án Norvégiában kétszer is megmérkőzik a házigazdákkal, majd Dániában vesz részt a Scandinavian Openen, ahol a vendéglátók mellett Norvégiával vagy Svédországgal mérkőzik.

Augusztus 2-án irány Peking, ahol a kézilabdatorna augusztus 9-én kezdődik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK