Inzaghi az olimpiára sem mehet

Vágólapra másolva!
Filippo Inzaghi az Eb után az olimpiára utazó olasz labdarúgócsapatból is kimaradt, miután Giancarlo Abete, a helyi szövetség elnöke bejelentette, hogy az engedélyezett három 23 éven felüli játékos helyett csak egyet neveznek az ötkarikás játékokra, méghozzá Tommaso Rocchit.
Vágólapra másolva!

Ez azután fogalmazódott meg, hogy Abete találkozott az olimpiai válogatott edzőjével, Pierluigi Casiraghival és az Olasz Olimpiai Bizottság elnökével, Giovanni Petruccival.

Miután Inzaghit kihagyta Eb-keretéből az azóta menesztett Roberto Donadoni szövetségi kapitány, az AC Milan csatára jelezte, szívesen részt venne a pekingi játékokon, azonban klubja vonakodott elengedni őt.

A Lazióban futballozó 30 éves Rocchi az előző szezonban 14-szer volt eredményes a Serie A-ban, s ezúttal azt várják tőle, hogy eredményességével hozzásegítse a csapatot az athéninál jobb szerepléshez, amikor is az elődöntőben búcsúztak az azúrkékek.

A spanyol élvonalban szereplő Deportivo La Coruna együttese sem engedi el a pekingi olimpiára argentin védőjét, Fabricio Coloccinit.

"Nekünk a klub és játékos érdekeit kell szem előtt tartanunk. Én voltam már korábban Pekingben és azt mondom, semmiképpen nem mennék el újra júliusban vagy augusztusban a kínai fővárosba. Akkor még edzeni is képtelenség ott, még ki sem lép az ember a szobájából és patakokban ömlik róla a verejték" - indokolta a klub döntését Miguel Angel Lottina vezetőedző.

x x x

A 2012-es londoni nyári olimpia szervezőinek le kellett állítatniuk a központi stadion építésének előkészületi munkálatait, mert a terület egy részén azbesztet találtak a talajban.

Az illetékesek tájékoztatása szerint az elkövetkező napokban megtisztítják az erősen szennyező, egészségre is ártalmas anyagtól a földet, s a munkálatok folytatódhatnak, így komoly időveszteséggel nem kell számolni. Az építkezések a többi helyszínen zavartalanul haladnak.