Az ausztrál olimpikonok visszaléphetnek a szmog miatt

Vágólapra másolva!
Az ausztrál sportolóknak nem kötelező rajthoz állniuk a pekingi játékokon, ha a szennyezett levegő miatt veszélyben érzik az egészségüket  - jelentette be az ország olimpiai bizottsága (AOC).
Vágólapra másolva!

"Tiszteletben tartjuk a versenyzőink döntését. Ha nem szeretnének elindulni, mi nem fogjuk őket kényszeríteni" - mondta Peter Montgomery, az AOC elnöke.

A sportvezető hozzátette: visszalépésre ezzel együtt valószínűleg nem kerül majd sor, hiszen a legtöbben már évek óta készülnek a kínai seregszemlére.

Szombaton tartják a pekingi olimpia nyitóünnepségének főpróbáját a játékok egyik fő helyszínéül szolgáló stadionban, a "Madárfészekben".

A kiszivárgott hírek szerint opera, kungfu és pandák is szerepelnek majd a három és fél órás előadásban, amelyet Csang Ji-mu, Kína leghíresebb filmrendezője álmodott meg. A ruhapróbát július 11-én tartották, és a lakosság már akkor megcsodálhatta az augusztus 8-ai ceremónia tűzijátékának egyes elemeit.

A szervezőbizottság (BOCOG) ugyanakkor cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint terrorveszély miatt mondták volna le a múlt hétvégére tervezett főpróbát. A német Hamburger Abendblatt ugyanis azt közölte, hogy órákon át várakoztatták a mintegy 20 ezer résztvevőt, végül egy lehetséges merényletre hivatkozva hazaküldték őket.

"Nem terveztünk próbát az előző hétvégére" - jelentette ki a BOCOG illetékese.