Görbicz leforrázta magát, lemaradhat az olimpiáról

Vágólapra másolva!
Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett Görbicz Anita, az olimpiára készülő magyar nőikézilabda-válogatott irányítója. A Magyar Kézilabda Szövetség sajtótájékoztatóján az elnökség az első hat közé kerülést tűzte ki célul és jóváhagyta a Kínába utazó, 14 fős keretet.
Vágólapra másolva!

A győri játékos hétfő este főzés közben forró olajjal öntötte le a lábfejét. Jelenleg a Pecz Aladár kórházban ápolják. Hétfőn este még úgy nézett ki, hogy alig 1 százalék az esély arra, hogy Görbicz mehet az olimpiára, a szövetség sajtótájékoztatóján viszont ma délután már azt mondták, 50 százalék, hogy játszhat Pekingben a válogatott kulcsembere.

Hajdu János szövetségi kapitány mindenképpen elviszi az olimpiára a csapat meghatározó játékosát, de elképzelhető, hogy Görbicz nem szombaton utazik el, a többiekkel együtt, hanem csak később. "Most a legfontosabb, hogy betartsam az orvosi utasításokat, mert értelemszerűen nagyon szeretnék ott lenni az olimpián" - mondta az MTI érdeklődére Görbicz Anita.

Az MTI-nek dr. Balogh Péter, a győri kórház baleseti sebészeti osztályának vezetője nyilatkozott a sérülésről. "Görbicz Anitát hétfőn este 10 órakor nagyrészt mély másodfokú, kisebb területen valószínűsíthetően harmadfokú égési sérülésekkel hozták be a kórházba. Testfelületének összesen kevesebb mint egy százaléka károsodott, viszont nagyon rossz helyen, a jobb lábháton, a lábujjak háti felszínén és a lábujjak között szenvedett égési sérüléseket" - mondta dr. Balogh, aki egyben a nőikézilabda-válogatott csapatorvosa is.

Balogh Péter szerint Görbicz Anita állapota a körülményekhez képest jó, gyulladása nincs. A kézilabdázónőt várhatóan még egy-két napig tartják benn a kórházban, felépülése várhatóan két-három hetet vesz igénybe, tehát elképzelhető, hogy az olimpia második felében már játékra képes lesz. Az biztos, amennyiben javul annyit az állapota, akkor is csak egy speciális, zselatinos kötéssel léphet pályára. Pontosabb véleményt ezzel kapcsolatban szerdára ígért az orvos, mert "sok függ attól, hogy a szervezetének milyen a regenerációs készsége és miként reagál az alkalmazott kezelésre".

Négy évvel ezelőtt Cseh László volt hasonlóan peches, a balatoni edzőtáborban egy rossz lépés következtében kifordult a világklasszis úszó jobb bokája, a lábfej alácsavarodott, és egy lábközépcsont eltört Cseh lábfejében. Mindez alig több mint húsz nappal az olimpia előtt történt, így kisebb orvosi csodának számított, hogy Cseh végül rajtkőre tudott állni, sőt, 400 vegyesen bronzérmet szerzett.

Nem volt ilyen szerencsés Santiago Canizares, a spanyol válogatott és a Valencia kapusa, aki a 2002-es vébé előtt az edzőtáborban, borotválkozás közben szenvedett sérülést, a leejtett arcszeszes üveg szilánkjai ugyanis olyan vágásokat ejtettek a lábfején, hogy műtétre kényszerült, és így ki kellett hagynia a futball legnagyobb ünnepét.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) vezetősége az első hat közé kerülést tűzte ki célul a női válogatott számára a pekingi olimpián. Az MKSZ sajtótájékoztatóján Kiss István elnök közölte: a sikeres felkészülés révén az első hatba jutás reális követelmény.

Az elnökség jóváhagyta a 14 fős utazó keretet, eszerint Pálinger Katalin, Herr Orsolya, Borbás Rita, Bódi Bernadett, Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Hornyák Ágnes, Kovacsicz Mónika, Pigniczki Krisztina, Szamoránsky Piroska, Szűcs Gabriella, Tomori Zsuzsanna, Tóth Tímea, Vérten Orsolya vehet részt a játékokon.

A lehetséges helyettes, Ferling Bernadett, valamint a szövetségi kapitány, Hajdu János nyilatkozata:

A tájékoztatóra telefonon bejelentkező Görbicz a kórházból elmondta, remélhetőleg gyorsan javul lába állapota, egyúttal reményét fejezte ki, hogy rajta lesz a szombaton Kínába induló gépen. "Minden idők legerősebb olimpiája következik, de az a forma, amelyet a lányok az elmúlt öt hétben mutattak Zalakaroson, Tatán, Romániában és a skandináviai túrán, mindenképp bizakodásra ad okot" - mondta a szakvezető.

Bakonyi Tibor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke kiemelte, hogy a magyar válogatott az elmúlt négy alkalommal nem hiányzott az olimpiáról, ami plusz motivációt jelenthet Kínában. Az MKSZ-t támogató Pannon telekommunikációs cég képviselője bejelentette, hogy a Magyar Televízióval kötött megállapodás értelmében a mobiltelefonokon is élő közvetítés látható majd a női gárda ötkarikás mérkőzéseiről.