Már csak két nap az olimpia megnyitójáig

Vágólapra másolva!
A szervezők nyilvánosságra hozták a pekingi olimpia pénteki megnyitójának keretprogramját, részleteket azonban továbbra sem árultak el az ünnepségről.
Vágólapra másolva!

"A ceremónia este 8 óra 8 perckor kezdődik és körülbelül 3 és fél órán át fog tartani. A hivatalos dalt a kínai Liu Huan és a brit Sarah Brightman adja majd elő" - mondta a szervezőbizottság szerdai sajtótájékoztatóján Csang Ho-ping, a BOCOG felelős igazgatója.

A Madárfészeknek nevezett Nemzeti Stadionban helyet foglaló nézőket már a hivatalos megnyitó előtt szórakoztatják 75 percnyi népzenével, ez a program azonban 19 órakor véget ér.

A nyitóünnepség művészi része egyórás lesz és két részből áll majd: az egyik Kína több ezer éves történelmét, a másik pedig modern jelenét mutatja be. A hivatalos dal a tervek szerint ennek a végén hangzik fel. A két és fél órás folytatás jelentős részét a sportolók bevonulása teszi ki, a 205 résztvevő nemzet versenyzői a kínai ábécé sorrendjében lépnek majd a küzdőtérre - a magyarok várhatóan a mezőny közepén következnek. A hagyományos ötkarikás rituálék csúcspontja az lesz, amikor Hu Csin-tao államfő bejelenti, hogy megnyitja az ötkarikás játékokat.

"Augusztus 8-án este fellobban a szenvedély" - fogalmazott Csang.